ÉDEN HOTEL

Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor!

ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15

ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15

ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15

ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15;

Éden Aliznak kötélből vannak az idegei a finálé óta
A valóságshow pénz nélkül maradt finalistája úgy érzi, nem érdemelte meg, hogy Kristóf kiejtse, hiszen nála jobban senki sem küzdött a nyereményért. A beígért egymilliót még nem kapta meg a győztestől, de bízik abban, hogy Kristóf nem veri át újra, főleg, hogy azóta nem győz bocsánatot kérni tőle. Örkényi Aliz nem akar celeb lenni, Playboy-címlapra sem vágyik, csak szeretne egy kicsit erősebb lenni lélekben. A műsor mindenesetre megedzette, az idegei már kötélből vannak, viszont bizalmatlanabb, mint valaha.
Tizenkét és fél milliónál Éden Kristóf elejtette a hűséglabdát, mire műsorbeli párja szeme elkerekedett a meglepettségtől. Amikor felfogta, hogy semmit sem nyert, összeomlott. „Teljes káosz volt a lelkemben. Mindenki kettőnknek drukkolt, én pedig feltétel nélkül megbíztam Kristófban, és azért ejtettem ki Nikit, hogy erősebb pár legyünk. Én juttattam ahhoz, hogy ott legyen a döntőben, ellenkező esetben most az ő zsebében is nulla forint lenne” – sírta el magát a Velvetnek Örkényi Aliz, akit épp a munkahelyén, a Radio Face-nél értünk utol, ahol gyakornoki pozícióban szerkesztőségi titkárként dolgozik. A gyakorlati helyet nem a műsornak köszönheti, már októberben, a forgatás előtt egyeztetett róla, és bár kiváló píár-eszköz lehetne, nem reklámozzák vele a rádiót, ráadásul munkaidőben úgysem lenne ideje jópofizni.

Nem akart kockáztatni

Annak ellenére, hogy nagyon rosszul érintette a kiesés, Kristóffal máig tartja a kapcsolatot. „A műsor után átbeszéltünk mindent, szánja-bánja, hogy ilyen hülye volt. Egyrészt azért is dobta el a labdát, mert meg volt beszélve, hogy Daninak és Ádámnak is az 1-1 milliót, és nagyon félt, hogy nem tudja teljesíteni. Mi is kezet ráztunk egymillióra, sőt azt mondta, ha tud, akkor többet is ad, bár szerintem jó, ha az egymilliót megkapom.” Örkényi Aliz azt állítja, végig kitartott volna, és ebben nagy szerepe volt annak a hűségről és bizalomról szóló levélnek, amit a döntő napján kaptak. „Egyrészt mindenki bizalmát elvesztettem volna, ha elejtem, másrészt meg azt gondoltam, előfordulhat, hogy ha elejtem, épp az ellenkezője történik, és Kristóf kap mindent, hiszen ez egy hűséglabda volt.”

Küzdött, de minek

Éden Aliz hozzátette, úgy érzi, nem érdemelte meg, hogy Kristóf átverje, főleg, hogy szerinte ő küzdött a legtöbbet azért, hogy bent maradhasson. „Alapból nem voltam odavaló, mégis köztük kellett élnem két hónapig. Sokszor használták a feláldozható szót, és tudom, hogy rám is úgy tekintettek, épp ezért kellett sokkal jobban küzdenem. A párcserék nem érdekeltek, mert nem számított, hogy ki a párom, csak az érdekelt, hogy minél tovább húzzam bent. Az sem érdekelt, hogy nem vagyok benne a kemény magban, óriási kavarásokra ugyanis nem vágytam, iszonyatosan fárasztott a hülyeség. Egyedül kellett helyt állnom, de ez nem volt gond, hiszen a kinti életben sem hívom azonnal anyucit, apucit.”
Alapvetően bizalmatlan természet, így sok mindent nem osztott meg játékostársaival, mint mondta, attól tartott, hogy a kapott információkat könnyen ellene fordítanák, ha úgy alakulna. A záróbuli előtt arról beszélt, hogy a túlérzékenységét többen is megpróbálják kihasználni – mint kiderült, ez alatt Szandrát, Nikit és Dettit értette. „Most is megy a kavarás, én ezzel tisztában vagyok, de konkrétumokat nem szeretnék mondani. Az ilyen embereken túl kell tenni magunkat” – mondta szipogva Aliz, aki nem tartott mindig ekkora távolságot Nikitől, hiszen kétszer is csókolóztak a műsorban. Az első nyálváltást az alkohollal és a buli hevével magyarázta, a másodiknál pedig csak egy szájra puszira vágyott [8], mert szeretethiánya volt, de Niki visszacsókolt.

Szöszi nőként kezelte

Bár Éden Szöszit ő maga rakta ki a műsorból, az elején nagyon kedvelték egymást, sőt néhány napig csókolóztak is esténként, de a vonzalomnak hamar vége szakadt. „Nekem Szöszi az első héten tök szimpi volt. Udvarolgatott, nőként kezelt, nem úgy, mint a többi srác, csapatjátékosként. Nekem baromira hiányzott, és bár annyira nem az esetem, nem volt rossz, szükségem volt egy kis szeretetforrásra.”
Bizalmatlanságát egyébként csak fokozta a műsor, másfelől viszont kötélidegei lettek, és sok mindent tanult a Kolumbiában töltött hónapok alatt. „Azt éreztem bent, hogy jellemre erős vagyok, nekem nem kellett egy fix pont erősítésnek, mint Nikinek. Ráadásul igyekeztem pozitívan gondolkodni, ezt próbálom kint is megtartani. Először Kolumbiában éreztem az energiaáramlást a testemben, nem is gondoltam volna, hogy létezik ilyen, de kint nagyon sokszor átéltem. Anyukám reflexológus, természetgyógyász, ő tanított engem ilyesmire, de eddig még nem nagyon volt részem ilyenekben. A baj csak az, hogy nagyon könnyen elérzékenyülök, ezen jó lenne változtatni.”

Bújós típus

Örkényi Aliz egy szakítás után jelentkezett a műsorba, új kihívást, élményt, társaságot keresett, hogy könnyebben tudjon felejteni. „A volt párom egy igazi álom pasi volt. Másfél éven keresztül mindig, mindenben segített, együtt keltünk, együtt feküdtünk, és közben szépen, lassan elveszítettem önmagamat. Nem éreztem jól magamat a bőrömben, ezért lett vége” – magyarázta, majd gyorsan megjegyezte, azóta sincs senkije, pedig most már nem bánná. „Nagyon bújós típus vagyok, kell az, hogy betakarjanak, ágyba hozzák a reggelit, és ez most nincs meg, de erről én is tehetek. Amikor elindult a rádió, csak azzal foglalkoztam, állandóan dolgoztam, hogy minél jobban menjenek a dolgok. Sehova sem jártam, most is csak haknizni megyek el, de hát valószínűleg nem Győrből szeretnék találni magamnak valakit, hanem innen a környékről.”

Ingyen kondibérletet elfogadna

A haknikat egyébként nagyon szereti, mert sorra kapja a pozitív visszajelzéseket, ráadásul ilyenkor Kristóffal és Levivel is találkozhat, a fiúk közül őket kedvelte a leginkább. A lányok közül Éden Krisztával kötött nagy barátságot, és időközben már munkatársak is lettek a Radio Face-nél, így minden nap látják egymást. A munka mellett Éden Aliz iskolába is jár, a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatója, és egyelőre kollégiumban lakik, épp most keresi az ideális albérletet, amire nem lett volna szükség, ha megnyeri a 25 milliót, a pénzből ugyanis lakást vett volna. „A másik részét külföldi tanulmányokra fordítottam volna, valamint karitatív célokra, rendezvényekre is felajánlottam volna belőle” – mondta.
Így, nyeremény nélkül kicsit nehezebben boldogul, de nincs elkeseredve, mert van egy biztos pont az életében: a munkahelye, amit ezentúl is szeretne megtartani. Persze az ingyen kondibérlettől és más szponzorajándékoktól nem zárkózik el, de még boldogabb lenne, ha kampányokhoz, karitatív tevékenységek népszerűsítésére kérnék fel. „Nincsenek konkrét tervek a fejemben, de olyat biztosan nem szeretnék csinálni, amihez nem értek, és vetkőzni sem szeretnék. Nem akarok celebeskedni, ezért énekesnő sem leszek, hiszen nincs hangom” – szögezte le.
Jótékony foci az Éden után
Budapest - Jótékonykodtak az Éden Hotel sztárjai! A Viasat3 az MTG United for Peace focikupára magyarországi elmaradott térségek általános iskoláiból hívott meg nyolc focicsapatot, hogy együtt rúgják a bőrt Kristóffal, Danival, Ádámmal, Gáborral és Norbival.
Hirdetés
A gyerekek élvezték a közös foci minden percét, főleg ha sikerült gólt lőniük, hiszen akkor ajándékkal gazdagodtak. A reality show egyik nyertese, Kristóf futballedző – ráadásul éppen gyermekeket tanít –, ez azonban nem igazán látszott a pályán, hiszen nem egy helyzetet kihagyott. Eleinte azt hittük, csak hagyják nyerni a diákokat, de végül az édenes fiúk bevallották: nagyon ügyesen játszottak a kis vendégeik. 
– Jól leizzasztottak bennünket a gyerekek. Ahhoz képest, hogy még csak általános iskolások, kiválóan játszanak. Rengeteg gólt rúgtak nekünk – mesélte Kristóf (25), akinek jó barátja, Dani gondoskodott a látványos futballról. A 32 éves játékosnak ha valami nem sikerült, a földön fekve fogta a fejét, vagy éppen csapattársainak grimaszolt. Sőt a bíró még a figyelmeztető lapokat is felmutatta neki.  – Nagyon jól éreztük magunkat! Véresen komolyan vettük a játékot, éppen ezért nem hagytuk magunkat, a gyerekek viszont olyan ügyesek voltak, hogy egy idő után számolni se tudtuk, hány gólt rúgtak – nevetett Dani.
Sokkolta Alízt az Éden Hotel végjátéka
Alíz akkorát csalódott Kristófban, mint még soha senkiben. Úgy érzi, miatta esett el az Éden Hotel főnyereményétől.
Alíz könnyei a búcsúpartin.
Az Éden Hotel legnagyobb vesztese Alíz, aki Kristóf miatt a döntőben bukta el a 12,5 millió forintot. A szabályok szerint ők egymással szemben álltak egy labdával a kezükben, és aki hamarabb elengedte, az vihette a kipakolt pénzt. Ha végig kezükben marad a gömb, akkor közösen nyerik meg a 25 milliós fődíjat, de Kristóf 12,5 milliónál eleresztette a labdát. Alíz azóta sem tud napirendre térni a történtek fölött.
– Sokkoló érzés volt, amikor Kristóf 12,5 milliónál elengedte a labdát. Életemben nem csalódtam ekkorát senkiben, el sem hittem, hogy engem valaki így átverjen – magyarázta még mindig zaklatottan Alíz. – Miközben én még a sokk hatása alatt voltam, ő pár percig bűntudatot mutatott és megígérte, hogy majd ad valamennyit a nyereményéből. Most azt várom, hogy ezt teljesítse. Együtt jutottunk a döntőbe, lehetőségünk lett volna, hogy közösen nyerjük meg, nem értem mért csinálta. Persze lehet, ha én is az eszemre hallgatok, és nem a szívemre, akkor ugyanezt tettem volna – morfondírozott a kecskeméti szépség, akin kívül Kristóf még néhány embernek ígért a nyereményből – tette hozzá Alíz, aki a jövőben megnézi, kit enged közel magához.

– Magától értetődik, hogy Nikinek nem adok semmit, mert lepaktált Szandrával, Ádám, Dani és Alíz viszont kap valamennyit – mondta Kristóf.
Éden Aliz Kristóf vállán zokogott a záróbulin
Aliz, óriási nyertes vagy, hidd el – ezzel a közhellyel vigasztalta Horváth Éva a Viasat3 valóságshow-jának legnagyobb vesztesét, Éden Alizt, aki addigra már egy évre is elegendő szeretetcsomagot kapott játékostársaitól. A sort a volt sírköves, Éden Kristóf nyitotta, a finálé utolsó perceiben a zokogó Alizhoz rohant, és a tinédzserközönség legnagyobb megelégedésére magához ölelte, legalább ez jusson neki, ha már pénzt nem kapott. Az Éden Hotel zárópartiját a mexikói szappanopera-szerzők is megirigyelhetnék.
Éden Hotel záróparty
Csütörtökön este egy nagy közös vetítéssel ünnepelte a Viasat3 csapata, hogy véget ért az Éden Hotel első szériája. Az eseményen nemcsak a szereplők, a stábtagok és VV Zsófi meg L.L. Junior tűnt fel, rajongók is részt vehettek rajta, és ezt értsék úgy, ahogy mondjuk: rajongók, nem fizetett statiszták, mi is nehezen hittük el, de ez van. A tinihad sikítozott meg fotózott, mint akinek görcsbe rándult az ujja – de ez is csak fél tíz után, az adás kezdete előtt pár perccel indult be. Addig az Éden Hotel 25 szereplőjét – hárman nem tudtak eljönni – fényben fürösztötték a fotósok, amit az escortot nem, csak aktfotózást vállaló Szandra, Niki és Detti annyira élvezett, hogy olykor arról is elfeledkeztek, milyen rövid a ruhájuk.

Szandrának van magánélete

Aliz arcán nem kellett keresni az érzelmeket, az aggodalom hamarabb köszönt nekünk, mint ő maga, és ez később sem lett jobb, sőt. Fél tíz körül aztán beparancsolták a szereplőket, akik egy kanapén ülve, a rajongóknak háttal nézték végig az adást, de csak miután az emelvényen kimosolyogták magukat. „Ha így viselkednék, valószínűleg nem is lenne magánéletem” – felelte vihogva Horváth Évának Szandra, aztán két újabb vihogás közben elmondta, csak magát akarta szórakoztatni, bocsmindenki, de legalább neki jó volt.
Bár biztatták Krisztiánt, hogy ha már megvolt neki Szandra, akkor ugyan, csókolja már meg, a tánctanár viszont hajthatatlan volt és tiltakozott. Szerinte sem Szandra, sem ő nem vágyik erre, és amúgy is, a műsorban is csak taktikából szexeltek. Smárolt viszont Éden Dani és a csaja, Kriszta, őket nem kellett sokáig győzködni, a közönség meg tapsviharral díjazta az őszinte produkciót.

Sunáznám a fosszóródat

Aztán szót kapott az önfeláldozó bróker, Ádám is, a lányok meg sikítottak. Bezzeg Kristófnak feleennyi rajongó sem jutott, de ezt nem vette nagyon a szívére. „A bejáratnál nem ezt beszéltük meg” – poénkodott a fociedző, akiről azóta már mindenki tudja, hogy megnyerte a játékot. Nem maradt el az Éden Hotel 2 promója sem, a szereplőket arról beszéltették, miért is volt jó a forgatás. „Szerintem mindenképp próbáljátok meg, hatalmas kaland. Az egész nagyon jó volt, nagyon jól éreztem magam” – magyarázta Jennifer.
Éden István nem tudott megjelenni a csütörtöki eseményen, mert autóbalesete volt, tudtuk meg Horváth Évától, akinek nem véletlenül ivódott be a szürkeállományába a szereplő neve. István ugyanis már a beköltözésekor a következő szavakkal méltatta a műsorvezetőt: „Sunáznám a fosszóródat, és kardoznám a szarfosódat” – ezt már Gábor idézte így, szó szerint, a tömeg meg röhögött.
Éden Hotel záróparty

Alíz zokogott, Kristóf vigasztalt

A felvezetés után el is kezdődött a nagy közös tévézés, az édenesek közül csak Kristófon és Alizon látszott, hogy tartanak a végeredménytől, Szandra meg – nahát - végigröhögte az adást, de ő, ugye, legalább jól szórakozott. Azt, hogy Kristóf és Aliz egyre feszültebb, abból is érezni lehetett, hogy a finálé vége előtt Ádám és Dani is sugdosott valamit a győztes fülébe. Hogy pontosan mit mondtak, nem derült ki, csak sejteni lehet, arról informálhatták, hogy Aliz már egy negyedórája törölgeti a szemét. Kristóf onnantól már sűrűbben nézett hátra a műsor legnagyobb vesztesére, és amikor az adás véget ért, a fennhangon Kristófot ünneplő Nikit félresöpörve Alizhoz vágtatott, és megölelte. A tömeg elérzékenyült, az erős érzelmi impulzustól még majdnem mi is meghatódtunk, de inkább Szandrára koncentráltunk, akinek a viháncolása gyorsan helyrerakott minket.
A rajongók csak ezután indultak be igazán, autogramért és közös fotóért tolongtak, kidüllesztett szemekkel jelezték egymásnak, ha láttak valakit közeledni. A tombolán Levi alsónadrágját lehetett megszerezni, mi inkább a levegőre szavaztunk, és feltöltődtünk VV Zsófi látványával, ha már a hangját nélkülöznünk kellett. Hallhattuk viszont az édenesekét, igaz, csak cd-ről, a zárópartira ugyanis egy közös produkcióval készültek, táncoltak és tátogtak. Némi Való Világ 4 utánérzést fedeztünk fel a produkcióban, ami nem túl meglepő, tekintve, hogy L.L. Juniortól kapták a dalt, de mondják meg Önök.
Fülledt erotika az Édenből
Budapest ‒Többször is elsírta magát az Éden Hotel zárópartiján Aliz (22), aki lapunknak bevallotta, hatalmasat csalódott párjában, Kristófban (25).
A vörös hajú szépség ugyanis üres kézzel távozott Kolumbiából, miután a sármos fociedző bizalmatlansága miatt elvitte a nyeremény egy részét, persze azóta sikerült tisztázniuk a sérelmeket, így jó barátok maradtak.

– Nincs gyűlölködés köztünk azóta, megértem, hogy nem bízott bennem – tudtuk meg Aliztól, aki az este további részében már önfeledten szórakozott a többiekkel, köztük Kristóffal, aki úgy érzi, helyes döntést hozott.
– Nem bántam meg az elhatározásomat, nem kockáztathattam. Muszáj volt pénzhez jutnom, hogy a szüleimet és a barátaimat támogathassam. Persze volt egy megállapodás közöttünk, és próbálom úgy kezelni a dolgokat, hogy a végén mindenki boldog legyen – nyilatkozta Kristóf, aki az Éden Hotel többi lakójával együtt láthatóan nagyon jól mulatott a tegnap esti zárópartin.
Éden Hotel Viasat3 záróparty
Véget ért az Éden Hotel! Megvannak a győztesek: Kristóf, Linda, Robi
48 nappal az indulás után véget ért az Éden Hotel valóság showjának első szériája! Ahogy azt a műsor szlogenje is mondja itt bármi megtörténhet! Így történhetett meg az is, hogy egyszerre hárman állhattak fel a dobogó tetejére! Az Éden Hotel nyertesei: Kristóf, Robi és Linda.
Az Éden Hotel nyertesei: Kristóf, Robi és Linda.

Keményen indult az utolsó adás, hiszen mindenkinek el kellett vonulni a párjával megbeszélni mennyire hűségesek egymáshoz. Linda 98%osan bízik meg Robiban míg saját magában 100%-osan, hogy mindent megtesz majd a párjáért. Alíz simán lecserélné Kristófot a 25 millióra, Kristóf azonban azt mondja a végsőkig kitartana.
A ceremónia a régi játékosok szereplésével kezdődik. A játékosokat a bennlévő Robi+Linda és Alíz+Kristóf párosoknak kell meggyőzniük arról, hogy álljanak mögéjük. Aki mögé több régi játékos áll az viszi haza a nyereményt. A választás végén Kristóf és Alíz mögé Ádám, Attila, Dani és Niki állnak be míg Robiék mögé mindössze Szandra.
Ezzel tehát Kristóf és Alíz nyerték volna meg az Éden Hotelt azonban az utolsó megmérettetés még hátra maradt! Éva bejelenti a hűségjátékot. A játék egyszerű a pénzt 2,5 milliónként elkezdik felpakolni az asztalra. Fél percenként még 2,5 millió érkezik. Alíz és Kristóf kapnak egy-egy labdát, aki leejti a labdát azt jelenti, hogy nem hűséges cserébe elviheti az asztalon addig felgyülemlett pénzt. A másik játékos értelemszerűen nem kap semmit.A várakozás meghozta gyümölcsét, amint elért a pénzösszeg a 25 millió feléhez Kristóf eldobja a labdáját. A biztosra ment a srác, de mindenki nagyon meglepődött. Kiderül Kristóf már nem bízott Alízban és ezért inkább úgy döntött viszi a kevesebb zsetont csak vigyen valamennyit.
Ezután pedig érkezett a csavarás. Éva bejelenti, hogy van még egy meglepetés, egy utolsó amiről senki nem tudott. Mivel a játék nyereménye 25 millió forint ezért ki kell osztani az egészet a pénzt így Linda és Robi viheti haza, akik mindenkivel együtt nagyon komolyan meglepődnek.
Ezzel tehát véget ért az Éden Hotel első évada. A pénzelosztás a következő lett:
Kristóf: 12 500 000 HUF
Linda: 6 250 000 HUF
Robi: 6 250 000 HUF
Az Éden Hotel 2 válogatása már lekezdődött, oldalunk természetesen üzemel tovább, hozzuk napról-napra a híreket a játékosokról, hiszen pár hónapig úgyis a csapból is ez folyik majd. Maradjatok továbbra is velünk/egymással.
Éden Hotel Viasat3 2011: Kristóf sírköves pizzafutárból lett miliomos
Bárdi Kristóf, az Éden hotel győztese semmit sem bánt meg a műsorban történtekből, mert végig magát adta, így nem szégyelli a viselkedését. Volt sírköves és kajafutár, most éppen fociedző, és a jövőjét is ezen a pályán képzeli el. Nem akar celeb lenni, nem akar a médiában elhelyezkedni, a játékba a pénzért ment, nem a hírnévért.

Így nyert

A döntőben a Kristóf-Alíz páros nyerte meg a 25 millió forintos fődíjat, de ezt követően még egy ún. hűségpróbát is ki kellett állniuk: a műsorvezető, Horváth Éva 2,5 millió forintonként rakosgatta a pénzt eléjük, ők egymással szemben álltak a hűséget jelképező aranyszínű gömbbel a kezükben, és aki hamarabb eleresztette, elvihette az addig kipakolt pénzt - a másik meg nem kapott semmit. Kristóf 12,5 milliónál döntött úgy, hogy neki ennyi elég, ő ennyi pénzért jött a villába.

Alízt csak a nézők látták naivnak
"Aki nem volt még ilyen helyzetben, aki nem élte végig ezt a 48 napot, az nem tudhatja, milyen érzés volt ott állni, miközben kis zsákokban pakolják ki eléd a pénzt. Iszonyú feszültség volt bennem, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy én azért jöttem, hogy elvigyek 12,5 millió forintot. Persze, lehet mondani, hogy mehettem volna tovább, sőt akár a végéig is, de abban a helyzetben, ott, nem mertem megkockáztatni. Szerintem tíz emberből tíz eldobta volna a gömböt." Alíz szerinte csak a nézőknek tűnt naivnak, a hotelben egy nagyon okos, tudatosan játszó lányt ismert meg benne. "Ő volt ez egyetlen a lányok közül, aki felismerte, hogy neki nem a fiúkkal kell foglalkoznia, hanem a lányokkal, hiszen a döntőbe párok jutnak. Míg Szandráék a mi kikészítésünkön munkálkodtak, ő arra ügyelt, hogy ha lánynak kell távoznia, az ne ő legyen.”

Szandra pofonja után nem látott a bal szemére

A magyar valóságshow-történelem egyik legnagyobb tasliját kapó Kristóf továbbra sincs jóban az Éden Krisztián farkán jót lovagló Éden Szandrával, és nem is áll szándékában barátkozni vele. "A pofon után konkrétan nem láttam a bal szememre, az arcomon nem a meglepődés látszik, hanem az, hogy mi van a látásommal. Sejtettem, hogy azzal, hogy higgadtan, nyugodtan szívom a vérét, annyira fel tudom húzni, hogy szájba vágjon. Csak így érhettük el, hogy távozzon a hotelből, ez volt a cél. Más viszont ezt nem merte volna bevállalni szerintem."
Éden Ádámhoz hasonlóan ő is azt mondja, napi 42 perc még lehet, hogy elviselhető Szandrából, de 24 óra már nagyon sok belőle. Persze azt ő is pontosan tudja, hogy a reality sikerében Szandrának is fontos szerepe volt. "Minden ilyen műsorba kell egy negatív karakter, egy ellenpont, akihez az ember mérheti magát, és láthatja, hol tart, milyen ember is valójában. Szandrának nagyon sokat köszönhet a műsor, mert kiváló negatív szereplő volt." Ennek ellenére nem hiszi el a neten keringő összeesküvés-elméleteket, amik szerint Szandra - vagy bárki - beépített játékos volt. "Azt, amit ott leművelt, egy színész sem tudja így előadni. Ő nem szerepet játszott, mint ahogy azt párszor próbálta elmagyarázni, hanem egyszerűen ilyen ember. Én egy percig nem hittem neki, de pár gyengébb képességű embert meg tudott hülyíteni a dumájával."
Kristóf a szereplőválogatás során akkor döbbent rá, mennyire testhezálló ez a műsor, amikor elmagyarázták, hogy az a szabály, hogy a párválasztóra ne maradjon egyedül. "Akkor tudtam, hogy én ezt végig tudom csinálni, vagyok annyira jó taktikus, hogy ne tegyenek ki a vége előtt. Ádám például azt a taktikát választotta, hogy mindent kipakolt az asztalra, ide lőjetek, állt ki mindenki elé, én meg az ő kieséséig szépen nyugisan ellavírozhattam. Elvoltam a csajokkal, hülyéskedtünk Danival és Ádámmal, és nem voltam előtérben - de amint Ádám kiesett, fel kellett vállalni a vezér szerepét is, és habozás nélkül megtettem."

A játékos, aki végig taktikázott, és nyert

Szerinte úgy fognak emlékezni rá, mint arra a játékosra, aki végig taktikázott, de nem palástolta az érzelmeit, és nyert - nem pedig úgy, mint a palira, aki átverte a vörös hajú lányt. "Alíz végig nagyon tudatosan játszott. Amikor öten voltunk bent, és már egy hete azt hajtogattuk egymásnak, hogy a végjátékba négy eredeti játékos kerüljön be, akkor Alíz is bólogatott, erre tessék, a döntő kapujában csak kitette Nikit. Amikor a Pandorán feltettem neki a kérdést, hogy 25 millióért kiejtené-e a másik három játékost, azaz Robit, Lindát és engem, habozás nélkül igent mondott. Innentől kezdve nem nagyon volt kérdés, mit tegyek. "
A hotelbe edzőként ment be, és úgy is jött ki, nem akar a médiában elhelyezkedni, mert nagyon szereti a munkáját, azt, hogy gyerekekkel foglalkozhat. "Nem is az a lényeg, hogy focizni tanítom őket, bár az edzéseket véresen komolyan vesszük, nincs visszaduma, lazsálás, csak meló, hanem az, hogy nevelhetem is őket, adhatok nekik valamit az emberségemből." Ha pedig valamelyik játékosa - óvodásokat és általános iskolás gyerekeket edz - megkérdezi, hogy is volt a fináléban, amikor a barátság helyett a pénzt választotta, nagyon szívesen elmagyarázza nekik, hogy ami Alíz és közte volt, az nem barátság volt, így érzelmekről sem beszélhetünk. "Ez egy játék volt, aminek a végén volt egy főnyeremény. Én pedig megnyertem, ennyi."

Lakást vesz a pénzből

A kolumbiai kirándulásig azt hitte, igaz, mély barátság csak gyermekkorban alakulhat ki, de tévedett. "Ádámmal és Danival nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, és mindenre képesek voltunk egymásért. A forgatás óta is ugyanolyan jóban vagyunk, és biztos vagyok abban, hogy ez évek múlva sem lesz másként." A jóseggűnek titulált Éden Jenniferrel azért sikerült szorosabb kapcsolatot kialakítania, de szerelemről szó sem volt. "Amikor Jenniferrel elkezdtünk több időt egymás társaságában eltölteni, jól esett, hogy van egy lány, akivel el tudok hülyéskedni, akivel beszélgetni is tudok, aki ott van mellettem. Iszonyú nehéz úgy hetekig valakivel egy ágyban aludni, hogy azon jár az agyad, kitesz-e a következő ceremónián, vagy sem. Vele biztonságban éreztem magam, ráadásul olyan honvágy fogott el, mint még soha, és jó volt, hogy ott volt mellettem." A kapcsolatból itthon sem lett semmi, Kristóf szerint az egyetlen pár, akik a hotelben jöttek össze, a Dani-Kriszta kettős.
A nyereményből lakást vesz, amit majd valószínűleg két kezével kell felújítani, de nem bánja. A Danival, Ádámmal és Nikivel kötött paktum, miszerint ha bármelyikük is nyer, ad pénzt a többieknek, továbbra is érvényben van, de azt nem árulja el, milyen arányban részesülnek a többiek a nyereményből. A döntő után olyan feszült volt, hogy nem tudott felszabadultan bulizni, csak azután, hogy Danival lementek a tengerpartra és annak ellenére úsztak egy órán át, hogy piros zászló volt érvényben. "Csak úsztam, és nem érdekelt semmi. Szabadnak éreztem magam, és rettenetesen megkönnyebbültem. Igaz, majdnem belefulladtam az óceánba, de megérte. Ezt sem bántam meg. "
Jön az Éden Hotel 2
Most már szinte biztos, hogy a Viasat leforgatja az Éden Hotel valóságshow második szériáját, vagyis jön az Éden Hotel 2, amire június végéig lehet jelentkezni.
Éden Hotel: hárman osztoztak a 25 millión
Santa Marta - Budapest - Nem csupán a bent eltöltött 48 nap volt fordulatokban gazdag, de a döntõ is tartogatott számos meglepetést az Éden Hotel lakóinak.
A fináléba bekerült játékosok - Aliz (22), Kristóf (25), Linda (25) és Robi (25) - közül ugyan Alizék kerültek ki gyõztesként az utolsó adásban, mégsem adták olyan könnyen a fõnyereményként felajánlott 25 millió forintot. A hűségpróbán Kristóf 12,5 millió forintnál eldobta a labdát, így õ vihette haza ezt az összeget, Aliz pedig üres kézzel jött haza Kolumbiából.
– Aliz megértette az érveimet és el is fogadta, nem haragudott rám, azóta is jóban vagyunk - mondta a Blikknek a győztes Kristóf, aki azt is elárulta: sejtette, hogy valami csavar lesz még a játék végén. - Valahogy számítottam rá, hogy nem adják olyan könnyen azt a nyereményt. A hűségpróbán megállás nélkül pörgött az agyam, azon gondolkodtam, mi lenne a helyes, mit csináljak. Másodpercek alatt kellett mérlegelnem és abban biztos voltam, hogy pénz nélkül nem akarok hazamenni. Ezt tartottam a legjobb döntésnek, nem kockáztathattam tovább - mondta a futballedzõ, akinek nagyon jókor jött ez a pénz, hiszen így már meg tudja venni azt a lakást amelyet kinézett magának.
De a játéktól nem csupán a kinti fantasztikus élményeket és a 12,5 millió forintot kapta, hanem a népszerûséget is. A Viasat3 realityshow-jának sármos szereplõjét körülrajongják a nõk. - Mivel ez a gyõzelem milliókkal is jár, biztos könnyebben megy majd az ismerkedés. Persze én azokból a lányokból továbbra sem kérek, akik csak a pénz miatt szeretnének velem lenni.
De az Édenben bármi megtörténhet, és meg is történt. A játék másik, talán legnagyobb nyertese Robi lett, aki bár hétfõn kiesett, kapott még egy lehetõséget, visszamehetett Linda mellé a Hotelbe. A végén pedig õ sem távozott üres kézzel.
Éden Hotel 2011 döntő
- Majd kiugrottam a bõrömbõl, amikor Linda feltette a kezét, hogy lecserélne Danira - mondta a Blikknek Robi. - Amikor kiestem a játékból egyfajta nyugalom szállt meg, valahogy éreztem, hogy itt még nem ért véget a játék számomra. Amikor Horváth Éva elmondta, hogy a kiesett játékosokon múlik, hogy ki nyer, tudtam, hogy esélytelenek vagyunk, hiszen mi Szandrával voltunk jóban. Éppen ezért ért annyira váratlanul a vége, amikor kiderült, hogy mi kapjuk az összeg másik felét. Elmondhatatlan érzés volt - tette hozzá Robi, aki a Lindával közösen megnyert 12,5 millió forint rá esõ részét vállalkozóként befekteti, nem szeretné felélni a milliókat.
Négyen maradtak az Éden Hotelben.
Négyen maradtak az Éden Hotelben. A játékosok reggel levelet kapnak, amiben csak annyi áll, hogy készüljenek, mert bármi megtörténhet. Néhány, az elmúlt napokban kiesett játékos visszatér közéjük, hogy meggyőzze őket, cseréljék le valamelyikükre a jelenlegi párjukat. A lehetőség mindenkié, de összesen csak egyetlen csere lehetséges. Kézfeltartással kell jelezniük, hogy van-e olyan ember, akit jobban szeretnének maguk mellett, mint a jelenlegi párjukat. Elsőként érkezik Attila az esélytelenek nyugalmával, természetesen egyik lány sem választja. Utána következik Szandra, aki szintén kizártnak tartja, hogy bármelyik fiú vele akarná befejezni a játékot, hiszen egyikükkel sem jó a viszonya. Ádámnak végre mindenki nagyon örül, ő viszont nem kívánja meggyőzni a lányokat a cseréről, hiszen a barátait szeretné a döntőben látni. Robi érkezése viszont felkavarja a viszonyokat, főleg Linda inog meg, hiszen mindig is erős érzelmek fűzték a fiúhoz. Éppen ezért fel is teszi a kezét, amivel nagy csalódást okoz Daninak, aki vakon megbízott a lányban. Így Linda-Robi és Alíz-Kristóf jutnak a döntőbe, a régi játékosok – Nikivel kiegészülve - pedig egészen a döntés pillanatáig velük maradnak a hotelben, aminek mindenki nagyon örül, hiszen erőt adnak egymásnak. Este ismét kinyílik Pandora szelencéje, hogy a döntő előtt utoljára választ kaphassanak a kérdéseikre. Érezni lehet a klikkesedést, Linda döntése és Szandra jelenléte egyértelműen eltávolítja a két döntőbe jutott párost és támogatóikat egymástól. Az utolsó Pandora rendhagyóan zajlik, mivel a játékosoknak a saját kérdéseiket szemtől szemben kell feltenniük egymásnak. Niki megbocsát Alíznak, amiért kiejtett őt, Szandra Danit kérdezi, hogy milyen érzés, hogy a döntőből esett ki. A fiú szerint nagy teljesítmény, hogy kétszer is lehetőséget kapott, hogy folytassa a játékot. Robi sajnálja Danit, de nagyon örül Linda döntésének. Kristóf bizonytalan Alízzal kapcsolatban, holott ő is tudja, hogy a pénzért ő sem áldozná fel magát senkiért. Egy Attilának feltett ártatlan kérdés a „pincsikutyaságról” komoly vitához vezet Linda és közte, mert a lány kimondja, hogy nem tudja elviselni őt, amire a fiú bajuszosnak nevezi. Linda vérig sértődik. Kristóf egész este nagyon feszült, hamar félre is vonul a többiektől és elmegy lefeküdni. Alíz próbálja megnyugtatni, de a fiú már csak a nyereményre tud koncentrálni. Ádám csalódott, hogy az utolsó este nem igazán úgy alakul, ahogy elképzelte, hiszen mindenki nagyon fáradt és feszült...
Már csak öten vannak az Éden Hotel lakói
Már csak öten vannak az Éden Hotel lakói, akikben egyre inkább tudatosul, hogy mennyire közel járnak az akár 25 millió forintos fődíjhoz. Levelet kapnak, amiben az áll, hogy reggeli után a fiúk a hotelen kívüli programra mennek. Azonnal elkezdődik az agyalás, hogy a lányok vagy a fiúk kapnak feladatot, ami miatt külön kell válniuk. Dani és Kristóf mindenkitől elbúcsúzik, majd lemennek a tengerpartra, ahol kedvükre szórakozhatnak. Eközben a lányok levélben értesülnek róla, hogy a fiúk távollétében el kell dönteniük, hogy hármuk közül ki távozzon az Édenből. Négyszemközti beszélgetéseken kell meggyőzniük egymást, hogy ki és miért maradjon. Linda Alízzal Nikit jelöli ki, de a vörös lány attól tart, hogy Kristóf és Dani megharagszik rá, ha kiejti a kezdőcsapat szőkeségét. Ugyanakkor tudja, hogy most már nem szabad az érzelmeire hallgatnia, hanem kizárólag taktikai alapon, a saját érdekei mentén kell döntenie. Niki arról próbálja meggyőzni Alízt, hogy a kezdő játékosoknak kell a döntőben maradniuk. Ezt az időközben a feladatról értesülő fiúk is így gondolják. Niki azt hazudja Lindának, hogy ő Alízt szeretné hazaküldeni. Eljön a döntés pillanata, borítékba kell helyezniük annak a lánynak a képét, akit maguk közül szeretnének hazaküldeni. Ceremónia keretében dől el, hogy kinek kell távoznia, amire a fiúk is visszatérnek a tengerpartról. Mindenki nagyon bizonytalan amiatt, hogy vajon az ész vagy a szív döntése lesz-e a jobb. Linda Nikit, Niki Lindát, Alíz pedig nagy meglepetésre szintén Nikit választja. Annak ellenére, hogy mindenki azt várta, hogy a vörös lány a kezdőcsapat tagjait fogja a erősíteni a döntésével, ő inkább az eszére hallgat, így Nikinek kell hazamennie, Linda pedig Dani párjaként folytathatja a játékot. Niki szomorúan távozik, de megérti Alíz döntését, hiszen ő is tudja, csak egy pár maradhat a végén. A ceremónia után az Éden Hotel vendégei visszatérnek a hotelbe, mindenkinek nyomott a hangulata. Kristóf azon rágódik, hogy Alíz miért ejtette ki Nikit, ha már a kezdetektől arról volt szó, hogy a kezdőcsapat tagjai erősítik egymást. Az ebédnél megbeszélik, hogy megértik a lány döntését, de nagyon sajnálják Nikit. Látszólag Kristóf sem érti a saját párja döntését, ugyanakkor érzi, hogy Linda és Dani párosa nem lesz olyan erős, mint amilyen párt Nikivel alkotott volna a fiú...
A döntő hetében felgyorsulnak az események az Éden Hotelben
A döntő hetében felgyorsulnak az események az Éden Hotelben; már csak öt szereplő van játékban, és egyikük sincs biztonságban. A keddi adásban a lányoknak kellett dönteniük, hármuk közül melyikük hagyja el a kiszavazó ceremónián keresztül az Éden Hotelt.
Címlapra vágyik az Éden Hotel fekete boszorkánya Szandra
Szandra is távozott már az Éden Hotel című televíziós produkcióból, pedig ő volt az egyik legnagyobb taktikus a játékban. A fekete démon a fiúk fejét is elcsavarta, mégsem Kolumbiában talált rá a szerelem, s így ahogy mondta, ha mást nem is, de a kamerák előtti szexet megbánta.

STOP: Milyen élményekkel jöttél haza, hiszen saját hibádból kellett távoznod az Éden Hotelből?

Ökrös Szandra: Inkább úgy fogalmaznék, hogy a saját döntésem volt, hogy a végjátékból így kisétáltam. Voltak jó élmények, mert elég sokat szórakoztunk bent, volt lehetőségünk arra is, hogy különböző játékokkal, programokkal jól érezzük magunkat. Rossz élményt nem hagyott bennem a műsor annak ellenére sem, hogy egy kicsit "gonosz" szerepet osztottam magamra.
- Ott bent kialakulhat szerelem is a párok között, bízhattok egymásban, vagy abszolút csak magatokra számíthattok és taktikáztok?
- Így, hogy a játéknak már vége, azt gondolom, hogy néhány ember között valóban tényleges barátság alakulhatott ki. Kialakult egy szerelem is, úgyhogy előfordulhat, ez az élő példa rá. Bár elmondtam sokszor, hogy én nem barátkozni mentem, ennek ellenére nagyon jóban vagyok két lánnyal, sőt napi szinten beszélek az egyikkel, a másikkal pedig együtt lakom.
- Mondhatni, hogy te voltál a legnagyobb taktikus, igazgattad a szálakat. Ezek szerint akkor az egy felvett szerep volt a részedről?

- Igen, az volt a szándékom. Nem tudtam, hogy hova megyek, ugyanis nem lehetett a ValóVilághoz vagy a BigBrotherhez hasonlítani, mi voltunk az első széria, fogalmunk sem volt arról, hogy mik történhetnek bent és én úgy gondoltam, mielőtt kimentem Kolumbiába, hogy sosem hagyom, hogy befolyásoljanak. Ha elképzelek valamit, akkor azt tudatosan végig is csinálom, s úgy gondoltam, hogyha a negatív szerepet viszem, egyrészt lesz egy kis izgalom is a műsorban, másrészt pedig beszélnek róla az emberek, nem is keveset, s ezt a szerepet a külvilágban még mindig meg tudom változtatni. Ha kint olyan lennék, mint bent, akkor valószínűleg egyetlen barátom se lenne, nem állna velem szóba senki, és az a két lány sem lenne mellettem, akikkel nagyon jóban lettünk a játék után: Dettivel együtt lakunk, Niki pedig gyakran jön hozzám látogatóba.
- Több csínytevés előfordult a hotelben, te is áldozat lettél. Egyszer döglött csótányokkal pakolták teli a sminkkészleted. Ezeket, hogy viselted?

- Egyetlen egy dolog volt, ami zavart, az ez a bogaras dolog a smink-cuccomban, ugyanis ennek előzménye van. Amikor kiérkeztem Kolumbiába, mivel kényes a bőröm, bőrallergiát szedtem össze a kinti víztől, ami azt jelenti, hogy az arcomtól kezdve az egész testem hólyagos volt. Az interjúra sminkkel illik bemenni, de én sokszor nem voltam kisminkelve a műsor alatt sem - ez látszott is - épp ezért. Kibuktam és ez felbosszantott, pedig az egyéb trükkök engem sem zavartak volna. Ha például én megyek először zuhanyozni és tusfürdő helyett alkohol folyik, vagy én ülök rá először a WC-re és én leszek fogkrémes, vagy tusfürdős, ezek nem zavartak volna, egyedül ez. Úgy érzem, hogy ez túllépte a határt, hiszen a többiek is tudták, hogy a bőrallergiám miatt mindenem hólyagos.
- Kristófot felpofoztad, nem sokkal ezután távoztál a játékból. Ő volt az a fiú, aki megjegyezte, hogy könnyen megkeresed majd egy új sminkszettre a pénzt...
- Nem is értem néha az embereket és ez a való életben is így van, hogy mennyire irigyek a másikra... Az, hogy én önállóan, egyedül élek négy éve és fenn tudom magamat tartani és megengedhetem magamnak azt, hogy annyit költsek a sminkkészletemre, amennyit szeretnék, szerintem az egyéni dolgom. Én sem kérdezgetem azt, hogy ő mennyit keres az edzősködésből. Nagyon sokan nem tudják, hogy hol dolgozom, mindig csak találgattak, egyéb dolgokkal próbáltak lejáratni, aminek semmi alapja nincs. Egy irodában dolgozom, de nem akartam beszélni a magánéletemről, hogy pontosan hol dolgozom és, mit csinálok, azt hiszem, hogy ez nem tartozik senkire. Emellett pedig modellkedem is.
- Most, hogy vége a játéknak, ugyanezzel foglalkozol?
- Igen, járok ugyanúgy fotózásokra és természetesen ugyanúgy dolgozom még mindig az irodában is. Nem nagyon változott semmi, mióta hazajöttünk, lehet, hogy azért, mert még nem ért véget a játék. Ha vége lesz, talán adódnak különböző lehetőségek, amikkel élni szeretnék, vagy nem zárkóznék el előlük.
- Például?
- Nagyon szeretnék egy címlapfotót, akár a CKM, vagy a Playboy magazinban.
- Megbántad, hogy jelentkeztél a műsorba vagy még egyszer belevágnál?

- Olyan típusú ember vagyok, aki általában nem bánja meg, amit csinál, arra tanítottak, hogy sose bánj meg semmit, amit csinálsz, mert akkor a múltban élsz. Élj a jelenben! Történtek dolgok, de ettől függetlenül én ugyanaz maradtam a kinti életemben és ugyanúgy élek tovább. Nem gondolok rossz emlékként, haraggal senkire, akivel volt módom beszélni elnézést kértem, ha megbántottam volna, mert nem ez volt a célom, csak játszottam, bár úgy gondoltam, hogy ez még belefért, hiszen nem a magánéletükben vájkáltam, csak a játékban "gonoszkodtam".
- Te például a fülledt erotikát is bevállaltad a kamerák előtt...
- Igen, ezt az egyet megbántam, sajnálom, hogy megtörtént, akkor így hozta a helyzet. Nem tudok vele mit csinálni, megbántam, mert utána sajnos ez kihatott a további életemre. Amikor hazajöttem, nem gondoltam, hogy meg fogok ismerkedni valakivel, aki számomra valóban fontos lesz és én is neki. Mindent el kellett mesélni, ami bent történt, s ezt egy férfinek eltűrni, elviselni, úgy gondolom, hogy elég nehéz.
Ma bombásat játszottak az Éden Hotelben: Robi kiesett
Ma bombásat játszottak az Éden Hotelben, aminek a vége egy játékos számára tragikus véget ért. Saját magát és párját is veszélybe sodorta Éden Robi, de végül emelt fővel úriemberként távozott az Éden Hotelből.
A játék igen érdekes volt egy bombát kaptak a párok, amit egymáshoz cipeltek. A bombát az utoljára kies Attila élesítette be 99 percre (itt jegyeznénk meg, hogy Niki kitalálta az időt csak nem hitt a megérzésének). A játékban még szerepet kapott egy védettség kártya is aminek a tulajdonosa tulajdonképpen 20 percre távol tarthatja a bombát magától.
Mindenki próbált taktikázni, de senki nem látta be, hogy egy ismeretlen idő intervallumú játékban iszonyatosan mindegy, hogy próbálkoznak vagy semmi. A bomba végül Robi és Linda asztalán robbant, így veszélybe kerültek.
A veszély pedig egy Bomba Ceremónia volt. A felállása egyszerű Robi és Linda kaptak egy-egy üveget, aki több bombát kap a többiektől az megy haza. Először Niki választ, és Robinak adja a robbanótöltetet, majd jön Kristóf, aki magabiztosan szintén Robit célozza be. A következő Alíz aki taktikai alapon inkább Lindát ejtené ki, de a végső szó így Danira marad, aki a saját és Kristóf bennmaradását félti az igen erős karakterű Robitól. Három egy arányban tehát Robi „győz" nyereménye egy repjegy Pestre. Emelt fővel büszkén úriemberként távozik,
Linda pedig teljesen összetört, hiszen érzése szerint ő lesz a következő, de ez az Éden Hotel, ahol bármi megtörténhet.Ki lesz a következő? Holnap a lányok döntenek erről.
Összeköltöznek az Éden Hotel szexbombái Szandra és Niki
A Hold boszorkány áldását adta rá: összeköltöznek az Éden Hotel kebelcsodái! Szandra és Niki nagy terveket sző, s azt is elárulták a Borsnak, nem kettesben hajtják álomra a fejüket.
Szandra és Niki Éden Hotel Viasat3
KEBELBARÁTNŐK - A Viasat3 realityje, az Éden Hotel után sem engedte el egymás kezét Szandra és Niki. A szereplők olyannyira összemelegedtek, hogy nem bírták ki egymás hiányát – összeköltöznek. De még mielőtt a szekszárdi lány ruháival megpakolt teherautó a főváros felé vette volna az irányt, a kebelcsodák egy „szakember” véleményét is kikérték kettejük kapcsolatáról. A műsor alatt testükkel a férfiakat őrületbe kergető lányok a Boszorkány Múzeumba látogattak, hogy Hold boszorkány áldását adja elmélyült kapcsolatukra.
– Viaszt öntöttünk, kártyából jósolt nekünk, s megnézte azt is, nincs-e rajtunk rontás – mesélte a Borsnak Szandra.
– Ami a leginkább érdekelt minket: mennyire lesz hosszú távon kifizetődő, hogy ilyen szoros a kapcsolatunk. Megnyugodhatunk: azt mondták, jó hatással vagyunk egymásra, s jó irányba haladunk a céljaink felé. Csak alaposan át kell gondolnunk minden lépésünket. – nevetett a fekete szépség.
– Már a napokban odaköltözöm Szandrához – tette hozzá rögtön Niki.
– Igaz, így sem leszünk kettesben. Szandra három hónapja boldog egy férfival, de vele nem lehet gond, hiszen nem költöztek még össze. Van azonban valaki, akivel hárman osztozunk majd az ágyon. Detti, akit szintén a műsorból ismerhettek – mosolygott Niki, aki egyelőre továbbra is keresi az igazit.
Mindenki nagyon fellélegzik Szandra távozása után,
Egyedül Attila izgul, hiszen a lány miatt senkihez nem került igazán közel, az esti párválasztó előtt pedig teljes bizonytalanságban van. Levelet kapnak: lehetőséghez jutnak, hogy gyónjanak, mindenki elmondhatja, hogy mit bánt meg, amióta az Édenbe érkezett. Linda bocsánatot kér Alíztól, amiért bántóan viselkedett vele és kiközösítette, amikor Szandra azt kérte tőle. Attila szintén azt sajnálja, hogy túlzottan Szandra befolyása alá került. Alíz nagyon bánja, hogy nem volt határozottabb. Dani Nikitől kér bocsánatot, Kristóf pedig mindenkitől, akit valaha megbántott. Niki Alíztól, Kristóftól és Danitól két elnézést a viselkedéséért és azért, hogy haza akarta küldeni Danit. Az esti az utolsó párválasztó ceremónia. A végjátékban a játékosok számukra egyelőre ismeretlen módon fognak kiesni. Bár mindenki Attila távozására számít, úgy érzik, hogy biztosan vár rájuk valamilyen csavar. Hiába vannak többen a fiúk, mégis a lányok választanak. Linda Robi, Niki Dani, Alíz pedig Kristóf mögé áll, így Attilának kell hazamennie. A fiú számított rá, Szandra távozása után nem voltak illuziói affelől, hogy bent tud maradni a játékban. Bár elmondása szerint mindent megtett azért, hogy párt szerezzen, a lányok ezt megcáfolják. Három pár marad már csak játékban, közülük négy játékos a kezdő csapat tagja. Ők a játék finisébe érkeztek, de még nem is sejtik, hogy milyen kemény próbák várnak rájuk, mindent be kell vetniük, hogy megnyerjék a 25 millió forintot...
Éden Szandra: aktfotózás van, szex nincs
Éden Szandra állítása szerint nem kurva, nem szexszel keresi a kenyerét. Az Éden Hotel aktuális kiesője a Velvetnek elmondta, akaratos embernek tartja magát, hogy srácoknak nála nincs esélye, mert ő férfiakat keres, illetve keresett, mert nemrég talált egyet. Szóba került Éden Krisztián és Ádám is, valamint a Kristófnak adott pofon, ami miatt végül távoznia kellett.
"Nem is értem hogy gondoltátok azt, hogy elismerem, hogy baszással keresem a kenyeremet, mert azt mondtam, hogy ha így is lenne, akkor se lenne hozzá senkinek semmi köze. Ennek semmi valóságalapja nincsen" – kezdte gyakorlatilag kérdezés nélkül Éden Szandra, és ezzel tulajdonképpen meg is válaszolta a legégetőbb kérdésünket, vagyis azt, hogy tényleg kurválkodik-e. "Nem, egyáltalán nem foglalkoztam ilyesmivel soha életemben" – felelte, amikor egy picit még pedzegettük a dolgot.
"Csak táncoltam és modellkedtem, valamint egy irodában dolgozom. Az, hogy pontosan hol és mit, az nem tartozik senkire" – folytatta ugyancsak kissé indulatosan. Éden Szandra a Velvetnek elmondta, hogy tizennyolc éves korábban kezdte a táncolást. Egy barátnője kint volt Szardínián ő pedig egy évre csatlakozott hozzá. Állítása szerint itthon már nem csinálja, fotózásra viszont tizenkilenc éves kora óta folyamatosan jár. "Ami akt vagy ahol kevesebb ruha van, azok mind művészi jellegű képek. Sejtetős, sejtelmes, árnyékolt képekről van szó, nagyon szolid beállítással" – magyarázta, hogy milyen szerinte a művészi akt.
Szerepjáték, negatív hullámok
"Bent egyáltalán nem úgy viselkedtem, ahogy a valóságban. Azt terveztem, hogy egy szerepet fogok játszani. Úgy érzem, ez sikerült is, hiszen a köztudatban vagyok" – mondta Szandra a játékbeli viselkedéséről. Ahogy említette, mindenképp negatív hullámokat akart korbácsolni, mert sejtette, hogy nem lesz negatív szereplő az Éden Hotelben, és egy ilyen személyre ráadásul jobban is emlékeznek az emberek. "Jó lenne, ha ismert lenne az ember, benne lenne a köztudatban. Azt gondoltam, hogy a műsor után majd sokkal jobban lehet érvényesülni a média területén, mert az érdekel" – mondta. Szívesen lenne például műsorvezető.
Szandra Éden Hotel Viasat3
Fiúknak a bemenet tilos
"Elég tudatos ember vagyok. Amikor kimondok egy szót, már háromszor végigfutott az agyamon, hogy mit mondok" – állította, és nincs semmi okunk, hogy ebben kételkedjünk. "Meg tudom játszani azt, hogy idegbeteg vagyok vagy pszichopata" – tette hozzá. Elmondta, hogy nagyon akaratos, és szeret megállni a saját lábán. "Hogy mit értem el? Sok mindent. Jól élek, magamat tartom fent" – magyarázta Éden Szandra. Mint kiderült eddig egy hosszabb kapcsolata volt, az körülbelül másfél éve ért véget, utána sokáig semmi. "Nagyon kevés olyan férfi van, aki megfog. Srácot nem keresek, fiút sem, férfit keresek" – javított ki minket, amikor arról érdeklődtünk, hogy most van-e valami srác az életében. Egyébként három hónapja van.
Nagyon megbánta, hogy dugott Éden Kisztiánnal. Ahogy korábban is megírtuk, Szandra úgy nyilatkozott, hogy csak két percig tartott az egész, mert a srácnak gumiban nem megy. "Az első két alkalommal nem történt semmi, tehát hazudott, amikor azt mondta, hogy én az első alkalommal belecsücsültem." Éden Ádámról viszont nem tudna rosszat mondani, annak ellenére sem, hogy szerinte sok bosszúságot okoztak egymásnak. "Nagyon tiszteltem benne azt, hogy megtartotta, amit a műsor elejént állított" – indokolta a dolgot. A műsorból egyébként Dettivel, Nikivel, Jenniferrel tartja a kapcsolatot. "Játék volt, így is kezeltem, és ennyi" – összegezte az élményeket az Éden Hotelről.
A játéknak vége
"Nem éltetett annyira ez a huszonöt millió forint. Nem dobtam volna el, de Kristóf olyan dolgokat vágott a fejemhez, hogy úgy gondoltam egy pofont megérdemel." Ahogy említette, presztízskérdést csinált a kiesésből, ugyanis nem akart volna úgy távozni, hogy beáll valaki mögé, és valaki mást választanak helyette. "Amikor felpofoztam Kristófot és kisétáltam az ajtón, leesett egy kő a szívemről, azt mondtam, hogy úristen, el sem hiszem, hogy végre kiszabadultam, és visszamegyek" – mondta Éden Szandra. Azt viszont még hozzátette, hogy soha nem pofozott fel még senkit.
Éden Hotel Szandra kiesett a játékból.
A reggeli zuhanyzási kísérletnél Attila szembesül Kristófék kis trükkjeivel, de ő sem lesz rest, megy és megbosszulja őket. Szandra szerint Kristófék túllépték a vicc határát, mocskos módon káromkodik annyira kikel magából, átkozódik, hogy előző nap miért próbált jófej lenni. Bemegy és leüvölti Kristóf fejét, majd esküszik, hogy ezentúl olyan lesz, amilyen valójában és nem fog senkit kímélni. Kristóf pincsinek kezdi el hívni Attilát, mert már idegesítő, ahogy a fiú játssza Szandra rabszolgáját, keresi a kegyeit, lesi minden kívánságát és folyton rákérdez, hogy mindent jól csinál-e. Kristófék tovább folytatják Szandra bosszantását, amikor szándékosan a hajóhintában alvó lány feje mellett edzenek, csapkodják a súlyzókat és fennhangon beszélgetnek. Szandra felmegy, először Robiéknak panaszkodik, aztán telenyomja Kristóf cuccait tusfürdővel és borotvahabbal. A fiú ugyan ideges lesz, de úgy dönt, hogy nem is fog szólni neki róla, úgy csinál, mintha mi sem történt volna, inkább majd verbálisan vág vissza. Este ismét kinyílik Pandora szelencéje: a hangulat feszültebb, mint valaha, Szandra nagyon ideges, hogy hiába nyújtott békejobbot, a fiúk még aznap este felrúgták a megállapodásukat. Az egész vita személyeskedésbe megy át, Kristóf, Dani és Szandra között zajlik a vita, a fiúk folyamatosan két oldalról provokálják a lányt, amit egy ideig jól visel, de aztán egyre jobban dühíti Kristóf higgadtsága. A fiúk visszavágnak mindenért, amit Szandra eddig elkövetett ellenük. Dani még be is fogja a fülét, amikor Szandra beszél hozzá, mivel a lány sem akarta végighallgatni. Kristóf tovább provokálja, azt mondja neki, hogy mivel azt mondta, hogy drága lány, ezért nem fog gondot okozni, hogy akár egy óra alatt megkeresse a pénzt a sminkcuccaira, amiket kidobott a bogarak miatt. Szandra teljesen kiakad, kikel magából, elpattan nála egy húr és megpofozza Kristófot, majd kirohan. A többiek közösen dönthetik el, hogy Szandrának a tette miatt mennie kell-e az Éden Hotelből. Abban megegyeznek, hogy Kristóf is hibás, mivel provokálta a lányt. Attila szeretné, ha Szandra maradna, mivel ő a párja, de a többiek egyértelműen a távozása mellett döntenek. Szandrát nem érdekli az egész, jogosnak érezte a pofont. Linda és Niki is örülnek, hogy Szandra elment, mert így megszűnt mindkettőjük fenyegetettsége, fellélegezhetnek és újra önmaguk lehetnek. Kristóf nagyon megalázónak érzi a pofont, az sem elégtétel számára, hogy Szandra kiesett a játékból. Robit nagyon bántja, hogy a feszültségek és a viták határozzák meg a mindennapjaikat, ezért már senkivel nem lehet egy jót beszélgetni. Attila már bánja, hogy teljes mértékben Szandrára hagyatkozott, mivel így most nagyon nehéz helyzetbe került...
Közösen kell Éden rap-et írniuk és előadniuk
Reggel levelet kapnak: Niki és Dani, az előző napi fogpiszkálós játék nyertesei randira mehetnek, hogy megbeszéljék a problémáikat. Szandra kicsit tart attól, hogy Dani lebeszéli Nikit a szövetségükről, de azt mondja, hogy nem okozna neki gondot hazaküldeni Nikit sem, ha úgy adódik a helyzet. A randevún nagy meglepetés éri Daniékat, amikor megjelenik Ádám. Lehetőséget kapnak, hogy az ő segítségével beszéljék meg a problémáikat, hiszen a konfliktusokat is az ő távozása váltotta ki. Niki mindent őszintén elmond, amivel érzi, hogy megingatja Ádám bizalmát, hiszen a fiú nem érti, hogy az, hogy Niki úgy érezte, hogy már nem fontos a társaságban, miért vezetett oda, hogy Szandrához fordult, miért nem beszélt velük ahelyett, hogy az ellenségükkel szövetkezett. Ádám szerint, ha neki elmondott volna mindent, akkor találtak volna megoldást és nem alakult volna így a helyzet. Közben a hotelben Attila Szandra és Linda körül ugrál, úgy viselkedik, mint egy rabszolga. A randin egyértelműen kiderül, hogy Niki hibája, hogy Ádám kiesett, hiszen, ha elmondja nekik Szandra tervét, akkor Dani nem állt volna a lány mögé. Ádám győzködi, hogy győzze le a sértettségét, mert az egyetlen esélye a bentmaradásra Danival van. Amikor visszatérnek a randiról, mindenki faggatja őket, de Niki és Dani megegyeznek, hogy nem mindenkinek mondják el, hogy találkoztak Ádámmal. A lány tudja, hogy Szandra nem adja majd fel, megpróbálja majd megint befolyásolni. Dani elmondja Kristófnak, hogy találkoztak Ádámmal a randin, aztán Alízt is behívják és átbeszélnek mindent. Kristóf úgy érzi, hogy Niki még mindig nagyon gyenge, sokat kell foglalkozniuk vele, hogy biztosak lehessenek benne, hogy megint velük van. Este levelet kapnak: közösen kell Éden rap-et írniuk és előadniuk, amiben megfogalmazhatják, hogy mit szeretnek és mit nem az Édenben. Ehhez kapnak megfelelő ruhákat is, hogy be tudjanak öltözni. Nem igazán készülnek rá, inkább csak freestyle-ban adják elő, de nagyon jót buliznak, ami mindenképpen jót tesz a feszültségeknek. Szandra megpróbál közeledni Kristóf felé, felajánlja, hogy nem szekálja a fiút a játék végéig, de valójában egyikük sem gondolja komolyan az egyezséget. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Kristóf és Dani megint cselt szőnek. Amikor mindenki lefekszik, lemennek és összeszedik az elpusztult bogarakat, aztán bemásznak Szandra fürdőszobájának az ablakán és beleszórják őket a neszeszerébe, összeöntik a tusfürdőiket és bekenik fogkrémmel a wc deszkát...
Fogpiszkálók okozták egy pár vesztét az Éden Hotelben
Újabb két szereplő esett ki a Viasat3 valóságshow-jának végjátékában. Lotti és Laci hagyták el a tengerparti ingatlant - nem kaptak elég fogvájót.
Az Éden Hotel utolsó előtti hetét kezdte, május 26-án este véget is ér az első évad (a másodikat várhatóan 2011 őszén-telén forgatják Mexikóban). A május 16-ai adásban Szandra egy heves vita közben bevallotta, hogy pénzért adta el magát férfiaknak, de ez az eset még nem volt annyira megrázó a múltjának ezen fejezetét erősen gyanító lakótársak számára, mert ezek után derül csak ki, hogy aznap nem is egy, hanem két ember esik ki - és veszti el reményét a 25 millió forintra, hét forgatási nappal a vége előtt.
Linda és Robi Éden Hotel Viasat3
Az instrukciók szerint mind a tíz szereplőnek ki kellett osztania a két-két kapott fogpiszkálót a többi játékos között: azoknak kellett adni, akik az adott személyhez legközelebb álltak. Dani és Niki alkotta a nyerő párost, mivel előbbi kettő, utóbbi négy fogvájót birtokolt a végére: a szekszárdi szőkének kellett döntenie arról, mely páros utazzon haza a legrosszabbul teljesítők közül. Niki Lotti és Laci távozása mellett döntött, noha utóbbi épp azt fontolgatta, hogy összeáll a bővérű ítélethozóval.
Éden Hotel történései
Alig telt el fél nap Ádám kiesése óta, de Szandra máris azt tervezgeti, hogyan gyengíti tovább Kristófot és Danit. Felbújtja Nikit és Lindát, hogy ez a legjobb alkalom, hogy elkezdjék Kristófot mindenfélékkel idegesíteni, mert tudja, hogy a fiú gyenge pontja, hogy hamar kijön a sodrából. A bosszantásból hatalmas vita kerekedik: Dani Nikinek támad a pálfordulása miatt, Kristóf pedig kiprovokálja Szandrából, hogy elmondja, mivel keresi a kenyerét a való életben, aztán számonkéri Nikin, hogy miért mondta Alíznak, hogy ha Laci és ő mögé állnak, akkor Alíz őt ejtse ki. A lány ezt nem is próbálja tagadni, sőt elmondja, hogy azért akarta hazaküldeni Danit, hogy újra közelebb tudjon kerülni Ádámhoz. Egyre feszültebb a hangulat, Alíz is kiborul Kristófnak, amiért a lányok kiközösítették és nem beszélnek vele. Este levelet kapnak: egy játék keretében fejenként két fogpiszkálót adhatnak egymásnak. Persze nem egyszerű a dolguk most sem, jól meg kell fontolniuk a döntésüket, mert annak a továbbiakban nagy jelentősége lesz. Attila már teljesen Szandra rabszolgájaként viselkedik és ezt nem is bánja, mindent úgy csinál, ahogy a lány elvárja. A fogpiszkáló osztásnál igazából nem történik nagy meglepetés, a különböző klikkek egymásnak adják a fogpiszkálókat, így kirajzolódik, hogy Niki teljes mértékben átállt Szandráék oldalára. Lotti és Robi nem kap egyet sem. Újabb levélben arról értesülnek, hogy a párok fogpiszkálói összeadódnak, mivel együtt harcolnak a főnyereményért. Linda-Robi és Lotti-Laci kapták a legkevesebb, míg Niki-Dani a legtöbb fogpiszkálót. Mivel egyénileg összeszámolva Nikinél van a legtöbb, így ő döntheti el, hogy a két legkevesebb fogpiszkálót kapó pár közül kinek kell elhagynia az Édent, a párja, Dani pedig másnap kap nagy feladatot. Niki Lottit és Lacit választja, mert a szívére hallgat, így a két fiatal számára véget ér a játék. Szandra összehívja a többieket, elkezdenek szervezkedni, de Dani és Kristóf nem akarja békén hagyni őket, mindenáron ki akarják hallgatni, hogy mit terveznek. Szandra játsza az új nagyfőnököt, Robinak nagyon nem tetszik, hogy lekezeli őt. Nem úgy Attilának, aki tudja, hogy papucs lett a lány mellett, de nem bánja, sőt odavan érte emiatt is...
Éden Hotel: 8 nap és Alízé lehet a 25 millió
Ádám önként mondott le a főnyereményről azért, hogy barátja, Dani továbbra is a játékban maradhasson. Alízt megviselték a történtek, de a kecskeméti lánynak már csak 8 napot kell kibírnia az Édenben, és övé a mesés 25 millió forint.A legutóbbi párválasztó ceremónia után a játék egyik legmeghatározóbb személyisége, Ádám távozott az Éden Hotelből, méghozzá önként, megmentve ezzel barátját, Danit, akit Szandra gondolkodás nélkül küldött volna haza. A fiú a kezdőcsapat tagjaként érkezett, és 10 hetet töltött a paradicsomi körülmények között, ahol igen nagy taktikusnak számított.
– Annak ellenére, hogy Ádám többször is haza akart küldeni a játékból, mondván, én hiányoznék a legkevésbé a csapatból, sokszor kiállt mellettem. Nem fogom neki elfelejteni, hogy ő vígasztalt meg, miután Gábornak távoznia kellett a játékból – mesélte a delmagyar.hu-nak Örkényi Alíz. A kecskeméti játékos azt is elmondta, azért sajnálta különösen Ádám távozását, mert a fiú a társaság középpontjának számított. – Ádám bárhol és bármikor képes jó hangulatot teremteni. Amikor kiesett arra gondoltam, nem lesznek már ugyanolyanok az édenbeli napok, mint eddig – magyarázta a vörös szépség.
Alíznak sokszor okoztak fejtörést a párválasztó ceremóniák. Most is attól félt, neki kell majd hazaküldenie valakit. – Lacival megbeszéltük, hogy Lotti mögé áll, Kristóf pedig engem választ. Közben Dani attól tartott, hogy Szandra miatt ő is kieshet, így attól félem, mögém áll majd a ceremónián. Fogalmam sincs, hogyan döntöttem volna a két fiú között, hiszen Kristóf nagyon a szívemhez nőtt, Dani pedig Ádám mellett a másik mókamester a csapatban, így a saját és a csapat érdekei ütköztek volna a választásom során – tudtuk meg Alíztól.
A kecskeméti lányt megviselte Ádám távozása. – Megkönnyeztem a kiesését. Különösen azért esett ilyen rosszul, mert közben Niki átpártolt Szandrához, és Lindát is bevonva a szövetségbe a kezdő csapat tagjai ellen fordultak.A játék 8 nap múlva ér véget, vagyis minden játékos egy karnyújtásnyira került a 25 milliós főnyereményhez, de mint tudjuk, az Éden Hotelben bármi megtörténhet. Még megtippelni is nehéz, ki viszi majd haza a mesés összeget.
Alíz Éden Hotel
Éden Hotel: Laci a hideg elől menekült Kolumbiába
Utálja a telet és a hideget, így pont kapóra jött Éden Lacinak a Viasat3 kolumbiai valóságshow-ja. Két hét után, hétfőn távoznia kellett párjával, Lottival, amit nem élt meg csalódásként, bár nem számított arra, hogy ilyen hamar hazaküldik. Az Éden Hotel nőit szépnek tartotta, de egyikük sem volt az esete, mert ő a megnyerő, sportos, intelligens lányokra bukik.
A hétfői adásban a 19 éves Gál Lászlónak és műsorbeli párjának, a 21 éves Lottinak kellett távoznia a hotelből, miután Éden Niki a hármas nyálváltás másik két résztvevőjét, Lindát és Robit tartotta bent a játékban. A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóját meglepte Éden Niki döntése, előzőleg ugyanis megbeszélték, hogy együtt viszik tovább a játékot, de megértette a választását. Nem csalódott, kizárólag pozitív emlékei vannak a műsorról, és úgy érzi, jól elvolt mindenkivel, senkinek sem volt ellenszenves, ezért elégedett volt „ezzel a fajta szerepléssel.”
Megtetszett neki, elment
Mint mondta, azért jelentkezetett a valóságshow-ba, mert télen forgatták, és ő ezt az évszakot kifejezetten utálja a hideg miatt, ezért Kolumbia jó perspektívának tűnt. „Persze a főnyeremény sem mellékes, az is benne volt, de összességében az egész, ahogy volt, tetszett” – magyarázta, majd hozzátette, korábban meg sem fordult a fejében, hogy kipróbálja magát egy ilyen jellegű műsorban. „Ha valaki azt mondta volna, hogy egyszer valóságshow-ban fogok szerepelni, akkor nem hittem volna el, de ez megtetszett, úgyhogy kivételt tettem.”
Nem hozza lázba az ismertség
Éden Laci mindössze két hetet töltött a hotelben, ami arra kevés volt, hogy jobban megismerhessék a nézők, bár mint említette, ő sokat poénkodott, csak az nem került adásba. A rövid bentlét ellenére sokan megismerik az utcán, amire nem számított, bár nem nagyon hozza lázba. Ez sem. Éden Lacitól azt a hiánypótló információt is megtudtuk, hogy a forgatás óta rendszeresen tartja a kapcsolatot játékostársaival, igaz, napi szinten egyikükkel sem beszél, mert annyira azért nem kötött szoros barátságokat.
Bár mindegyik lányt szépnek tartotta, egyikük sem volt az esete, ráadásul nem csajozni ment a műsorba. „Ha lett volna egy olyan lány, aki abszolút az esetem, akkor nem hiszem, hogy elzárkóztam volna” – mondta, majd tudatta az ideális nő paramétereit. „Legyen megnyerő, vékony, sportos alkat. Az utóbbi nagyon fontos, mert én is sportolok, és ezt elvárom a lánytól is. Persze, az is számít, hogy tudjak vele beszélgetni”. Azt csak sejteni lehet, hogy a hotelbe szingliként érkező Éden Laci azóta már megtalálta azt a nőt, akire illik a leírás, mert a kérdésre mindössze annyit felelt: titok, nem szeretne beszélni erről.
Heti trend: a Nyári lányok pávásabbak, Horváth Éva elegánsabb volt
Ezen a héten a legszebb emberek díjazásán kerestük a hét legjobban öltözött celebeit: versenyben van az arany maxiruhában érkező Horváth Éva, a rappernek álcázott Shodeinde Dorka, a feketében nyomuló Tóth Gabi és Szabó Zsófi, illetve a púderszínre voksoló VV Anikó, a Nyári lányok és Debreczeni Zita. Döntse el ön, ez alkalommal ki vette magára a legszebb ruhákat. Heti trend, szavazás.
1. Horváth Éva
Az Éden Hotel háziasszonya sokkal visszafogottabb ruhát vett a CKM-Joy partira, mint az F&F divatbemutatóra múlt héten: a földig érő, aranyszínű maxiruha háta szintén mélyen kivágott, de visszafogott árnyalata és hosszúsága jóval elegánsabbá teszi, mint fent említett babydollt. Horváth egy Louis Vuitton táskát vett a ruhához, mely így, hogy más világos kiegészítőt nem látunk a műsorvezetőn, kicsit kilóg a szettből. Ha önt ez nem zavarja, szavazzon rá!
Éden Hotel: Ádám 25 millióért sem csinált segget a szájából
Pejkó Ádám az Éden Hotel csütörtöki adásában feláldozta magát, és nem bánta meg. Amúgy sem nyerni, hanem nyaralni ment. Amióta megy a műsor, megismerik, de ez sem izgatja nagyon, mert ő egy olyan celeb lesz, aki kivételesen a kamera másik oldalán akar helyt állni. Azaz nem lesz celeb.
Pejkó Ádám negyven napot töltött az Éden Hotelben, és csak azért távozott, mert szavatartó ember, aki a barátaiért mindenre hajlandó, még arra is, hogy 25 millió forintot feladjon. A hotel egyik legjobb taktikusa ősellenségével, a csúnyáját tömegpusztító fegyverként bevető Éden Szandrával csak egy nagyon alacsony költségvetésű legénybúcsún találkozna.

Padlón volt

A magyar valóságshow-k történetének első önfeláldozó játékosa nem bánja, hogy tíz nappal a finis előtt kellett távoznia a hotelből, mert nem a pénz miatt vállalta el a játékot. “Egy pénzügyi tanácsadó cégnél dolgozom, stresszes, kemény meló, menni kell a pénz után, és nem mondom, hogy nem jött volna jól 25 millió, kinek ne jönne jól, de én tényleg nem ezért vállaltam el a dolgot. Persze, tudom, mindenki ezt mondja, de nekem más volt a helyzetem, egy hatéves kapcsolatom ért véget elég keményen, ehhez jött a gazdasági válság hatása, ami a pénzügyi szektort azért odavágta alaposan, szóval padlón voltam.”
Feltöltődni, önmagát megismerni, kipróbálni ment Kolumbiába. “Sokkal türelmesebb lettem, mint előtte voltam. Arrogáns típus vagyok, rettentően idegesít az, hogy amit én megértek két perc alatt, ahhoz másnak miért kell tíz. Ezen sokat csiszolt a hotel, megértőbb vagyok, mint valaha, bár a hülyeséget továbbra sem tolerálom.” A kezdetektől ott volt a játékban, annak egyik irányítója volt, de érdekes módon egyetlen játékostársa kiesése sem szárad a lelkén. “Szerintem nem nagyképűség, ha azt mondom, jól játszottam. Nagyon kevés párom volt, Alíz, Kata és Niki, és egyetlen alkalommal sem kellett kiejtenem senkit. Akit szerettem volna a hotel falain kívül látni, mégis túlélt, ez már csak egy ilyen játék.”

Csak pókmajmok ne

A siker érdekében testét is aktívan használó Éden Szandráról továbbra sincs jó véleménnyel, és nem bánta meg azt sem, hogy lemocskoskurvázta, és szarnak titulálta. “Amikor bejött a hotelbe, és azzal nyitott, hogy sziasztok, Szandra vagyok, sztriptíztáncos és aktmodell, akkor rögtön tudtam, hogy nem sokat fogunk beszélgetni. Nem nagyon érdekel, ki miből él, mert semmi közöm hozzá, de nem kell az arcomba dörgölni, hogy hé, itt a testem, ezt viszem vásárra naponta, mert nem érdekel. Szandra ráadásul a műsor legmázilisabb játékosa volt, elcsábította Levit és elszedte a gatyáját, aztán pedig jó helyen volt a jó időben és kinyitott egy borítékot, így szerzett kétszer védettséget. Ettől nem lesz nagy játékos, csak szerencsés.” Nem is találkoztak a műsor bejezése óta, pedig több közönségtalálkozó és közös buli is volt már. “Most voltunk Nikinél Szekszárdon, előtte felhívtam, hogy ha meghívja Szandrát, akkor felejtsen el, mert nem vagyok hajlandó egy légtérben lenni vele.”

Nem csinált segget a szájából

A többiekkel jóban volt, különösen Danival és Kristóffal, akikért mindent megtett volna, bár egy ilyen műsorban nem túl gyakori, hogy életre szóló barátságok köttetnek. “Nehezen nyílok meg másoknak, nem bízom az emberekben első blikkre, de Danival és Kristóffal azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Iszonyú sokat hülyéskedtünk együtt, mi tartottuk mozgásban a hotelt - a többiek nem egyszer csak feküdtek a szobájukban, miközben mi lent ökörködtünk.”
A kiesése előtt egy héttel Szandra megkérdezte tőle, feláldozná-e magát Daniért, ha valamelyiküknek mennie kellene a hotelből. Ádám habozás nélkül igent mondott, és amikor a legutóbbi párválasztáson pont ilyen helyzetbe került, nem csinált segget a szájából. “Nem tudom, hogy Kristóf készült-e emeli a kezét, de nem hagytam volna neki. Neki sokkal nagyobb szüksége van a pénzre, és Danihoz hasonlóan már korábban mondta, hogy nem nőzni, nem pihenni és nem játszani jött be, hanem a 25 millióért. Nekem ez a játék mást jelentett, így nem volt kérdés, hogy megmentem-e Danit vagy sem.”
A hotelben ő volt az egyik olyan srác, akit teljesen hidegen hagytak a nők, pedig ha akarta volna, Nikit bármikor megkapja. “Mindenki másképp dönt, én úgy határoztam , hogy kibírom nő nélkül. Ez nem egy Való Világ, ahol fél éven át kínlódik az ember, hanem legjobb esetben is alig két hónap - ha az utcán most megkérdünk tíz embert, tuti lesz köztük olyan, aki három hónapnál régebben nem élt nemi életet, szóval ez nem lehet nagy kaland. Nem, nem vagyok meleg és biszexuális sem, a nőket szeretem, csak éppen a beköltözés előtt úgy padlón voltam, hogy  eszem ágában sem volt Niki közeledésének engedni. Eleinte egyébként poén volt, és amikor csak délután hülyéskedtünk egymással, azt én is élveztem, de esténként, amikor félhalottra itta magát, akkor elviselhetetlen volt. Nemcsak az zavart, hogy állandóan cibált volna, hanem az is, hogy nem lehetett vele beszélgetni, mert borzasztó baromságokkal traktálta az agyamat.”

Az légy, aki vagy

Az Éden Hotelnek köszönhetően megismerik az utcán, és a nők is másként néznek rá. “Fura ez, mert pont az a srác vagyok, mint egy évvel korábban, nem műttettem át magam, vagy ilyesmi, így azokkal a nőkkel nem tudok mit kezdeni, akik most jönnek oda, hogy helló, te vagy az Éden Ádám, mert ugyanabban a pubban már láthattak eleget korábban is, de akkor nem foglalkoztak velem - hát akkor most is tessék továbbhaladni. Kristóffal szoktunk bulizni, ami nagyon veszélyes, mert tapadnak rá a nők, ott lóg rajta állandóan pár, bárhol vagyunk.” Felröppent egy olyan pletyka is, hogy Éden Kata szeretett volna közel kerülni hozzá a hotelen kívül, de ezt tagadja. “Dehogy, szó sincs erről. A hotelben sem volt köztünk semmi, idekint sincs. Jó haverok vagyunk, de ennyi, nem járunk.”
A média világa érdekli, de reality-szereplőktől szokatlanul nem a kamera előtt, hanem mögötte szeretne dolgozni. “Szerintem van bennem annyi kreativitás, hogy egy Éden 2-ben szerkesztőként, ötletadóként részt vegyek, de még nem kértek fel ilyen feladatra. Akár a második Éden Hotelbe is beköltöznék, mert ilyen felejthetetlen nyaralásom nem sok volt életemben.”