ÉDEN HOTEL

Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor!

ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15

ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15

ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15

ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15;

Balatoni valóságshow-t forgat Éden Hotel-szereplőkkel a Viasat3

Az Éden Hotel négy játékosa is szerepel az Aranypart című realityben, amelyet júliusban és augusztusban forgat a Viasat3.
"Buli a Balatonon, cenzúra nélkül!" a jelszava az Aranypart című valóságshow-nak, amelyet Siófokon vesz fel a nyáron a Viasat3 megbízásából a Mastiff Hungary, amely az Éden Hotel-t is gyártotta. A reality ősszel kerül a képernyőre, és a csatorna kérésére a nyolcfős csapat felét volt realityszereplők adják, olyan fiatalok, akik képernyőn voltak 2011 tavaszán a csatorna egyik legnagyobb sikerének tartott Éden Hotel-ben. A többi, bevállalósnak mondott jelentkező közül a napokban válogat a csatorna, mivel négy hely még kiadó a csapatban.
Kereszty Gábor, a Viasat3 kreatív igazgatója elmondta az [origo]-nak, hogy tabuk nélküli műsort terveznek, és az Éden Hotel-ből olyanokat szerepeltetnek majd, akik egy másféle realityben is jól működnének. Ez ugyanis nem olyan - intrikával, összeesküvésekkel terhelt - stratégiai játék, kieséses, fődíjért menő valóságshow lesz, mint amit Kolumbiában vettek fel 2010 végén, hanem inkább bulizós széria, úgynevezett partiarcokkal. "Azért nem csak szórakoznak majd, lesz feladatuk, fenn kell tartaniuk magukat, valami munkát vállalniuk kell a strandon vagy egy sörözőben. Itt nem lesz kiesés, nem lesz új ember beköltözése, inkább azt mutatjuk be, hogyan él, üdül egy magyar fiatal a Balatonnál" - tette hozzá.
A leírás alapján ez a reality lehet a Jersey Shore magyar megfelelője, amelyből sok hasonló készült már több országban (a németek Ibizán forgattak ilyet). A Jersey Shore az amerikai MTV történetének egyik legnagyobb dobása, három évad futott belőle, ragyogó nézettséggel megy 2009 decembere óta.

Az Éden Hotel és a GDP

Éden Hotel és a GDP
Elbukott a végső hűségpróbán a tévés valóságshow döntőbe jutott kettőse: a fiú milliókat vitt haza, a lány semmit, miközben nagyobb együttműködéssel többet nyertek volna. Mit árul el ez a játék a magyar gazdaságról?
"Alíz pénz nélkül jött haza Csodaországból" - harsogták nemrégiben a bulvárlapok címei. Alíz - aki esetleg lemaradt volna róla - az Éden Hotel című valóságshow döntőse volt az egyik kereskedelmi televízióban. A műsorban fürdőruhába öltözött szépfiúk és csinos lányok versenyeztek, párokba rendeződve stratégiai játszmákba bonyolódtak azzal a céllal, hogy kiejtsék egymást a sorozatból. A döntőben aztán Alíznak a jelek szerint nem volt szerencséje, vagy mi is történt pontosan?
A műsor legvégén a győztes pár két tagja játszik, a játék tétje pedig az egymás iránti bizalom, egyfajta hűségpróba. Az előttük lévő asztalra egyre nagyobb összegeket tartalmazó pénzeszsákokat helyeznek, a tét egyre emelkedik, míg el nem éri a fődíjat. Bármelyikük bármikor kiszállhat a versenyből és felmarkolhatja az asztalon heverő summát, kisemmizve a nyereményből partnerét. Nálunk most zajlott először ilyen tévés valóságshow, és a hűségpróbán Alíz partnere már akkor bedobta a törülközőt, amikor a 25 milliós fődíj fele, tehát 12 és fél millió forint volt a tét. Ez az összeg ugyan nem több, mint ha - kitartva egymás mellett - végül elfelezték volna a fődíjat, de a pár közös jóléte mégis akkor lett volna nagyobb. 25 millió forintból ugyanis még közös döntések árán is jobb gazdálkodni, mint annak a feléből.
Elnézve ezt a játékot, az jutott eszembe, hogy megint kiderült: a magyarok nem bíznak egymásban, legalábbis egyáltalán nem annyira, mint a norvégok, akik között élek. Makroközgazdászként rögvest le is vontam azt a messzire mutató következtetést, hogy többek között ezért is magasabb a norvég nemzeti össztermék, a GDP a magyarénál. Hamarosan meg is erősödött a gyanúm: Norvégiában ugyanez a műsor (itt éppen Paradise Hotelnek hívják) már a második évadon is túl van, és a nyertes pár mindkét alkalommal a végsőkig kitartott egymás mellett, a közös nyeremény tehát nagyobb lett, mint ha egyéni stratégiát választottak volna. Igazolva éreztem elméletemet: lám, a norvégok jobban megbíznak egymásban, mint a magyarok, és a GDP-jük is magasabb.
Kicsit komolyabbra fordítva a szót, érdemes azon elgondolkozni, hogy mi is lenne az optimális megoldása ennek a bizalomjátéknak. Az egyén számára a legjobb kimenet az, ha sikerülne az asztalon tornyosuló összes pénzeszsákot a hóna alá csapni, besöpörni a teljes nyereményt, a partnert pedig kisemmizni.  Tudván tudva, hogy elvileg a partner stratégiája is ugyanez, csak arra kell figyelni, hogy egy lépéssel megelőzze az ellenfelét.  És így tovább: ha az egyik játékos terve az, hogy "t" időpillanatban lép ki, a legjobb válasz, ha a másik "t mínusz 1"  időpillanatban teszi ugyanezt. A magyar Éden Hotelben tehát a fiú 12,5 milliónál szállt ki a játékból. Ha Aliz ezt előre sejti, ő eggyel korábban, 12 milliónál kellett volna hogy kiszálljon, ha viszont ezt a fiú neszeli meg, ő már 11,5 milliónál kilép... és így tovább.
Ha a pár tagjai egyáltalán nem bíznak egymásban, akkor a játékelméletben használt nem együttműködő modell egyensúlyi helyzete (non-cooperative equilibrium) az, ha már a legelején kicsekkolnak. Vagyis ebben az egyensúlyban senki nem nyer semmit. A skála másik véglete a teljes együttműködés esete, amikor a pár tagjai kitartanak egymás mellett, és a végén felezik a 25 millió forintos fődíjat. Egy házaspár például valószínűleg együttműködne: maximalizálnák a közös jólétet, és a legeslegvégéig bíznának a kettős erejében. Így tehát, ha a pár együttműködik, akkor közösen 25 milliót nyernek. Az egyéni jólét maximalizálása esetén a nem együttműködő modell egyensúlya viszont az, hogy senki nem nyer semmit, így az egyéni és a közös jólét is csökken.
Fordítsuk le ezt a hasonlatot a gazdaság egészére, amelyben emberek nagy közössége számtalan hasonló játszmát folytat le nap mint nap. Ebben a gondolatmenetben az előállított összérték, magyarul a GDP annál magasabb, minél több játszmát vezérel a teljes bizalom. A makroökonómia tudományában egyre gazdagabb irodalma van ennek. Tudósok sora mutat rá arra, hogy a gazdasági fejlődés egyik legfontosabb eleme a bizalom. Kenneth Arrow, Nobel-díjas amerikai közgazdász például így ír erről: "Gyakorlatilag minden kereskedelmi tranzakció magában foglalja a bizalom valamilyen fokát... Kijelenthetjük, hogy a gazdasági elmaradottság egyik oka a kölcsönös bizalom hiánya."
Természetesen, az Éden Hotel döntőjének magyar és norvég példája, valamint a két ország GDP-je közötti különbség összefüggéseihez további vizsgálatok lennének szükségesek. Könnyen lehet, hogy vannak más, kevésbé nyilvánvaló szempontok is, például a vallás vagy a kultúra, amelyek szintén befolyásolják a gazdasági növekedést és a bizalmat is. Visszatérve az Éden Hotel példájához: a játékot bizony az is befolyásolhatta, hogy Magyarországon nagyobb volt a tét. Nálunk az össznyeremény feléből lakást lehet venni, míg a norvég játékosok csak egy lakás önrészét tudják befizetni.
Tény viszont, hogy Alíz Magyarországon pénz nélkül maradt, norvég sorstársai viszont tömött zsebbel távozhattak. Nem tudhatjuk, hogy Alíz együttműködött volna-e társával a végsőkig, csak az a biztos, hogy együttműködéssel többet nyertek volna.

Éden Hotel 2 :Idősebbek is elkezdhetik

Már csak öt napig lehet jelentkezni a Viasat3-féle reality második szériájára, amelyben 18-19 évesek már nem próbálkozhatnak, de amelyre 35 éves játékosokat is várnak.
Még öt napig, június 20-áig lehet jelentkezni a Viasat3 valóságshow-jára, a második évadra, amelyet várhatóan Mexikóban forgatnak egy, a korábbi, kolumbiai villánál is szebb helyen (erről többet itt olvashat). Az első szériához képest változott a korhatár, akkor 18 és 30, most 20 és 35 éves kor közti, viszonylag jól kinéző nőket és férfiakat várnak. Akinek nincs komoly párkapcsolata, illetve mágikus kisugárzásával, eredeti egyéniségével meggyőzi a castingstábot, annak jobbak az esélyei a bekerülésre.A skandináv licenc, az Éden Hotel igen népszerű Dániában, Svédországban és Norvégiában, de készült belőle izraeli és holland verzió is. A magyar Éden Hotel szériát Kristóf nyerte:

Vissza a Paradicsomba: másodszor is indul az Éden Hotel!

Hamarosan indul a válogatás az Éden Hotel 2.
Éden Hotel
Az első széria még alig ért véget, de ha megy a szekér, akkor nem szabad róla leugrani - így hát még azon melegében meg is hirdették az Éden Hotel második évadának válogatóját.
Az első széria meglehetősen viharosan ért véget, ám semmi kétség nem férhet hozzá, hogy a Viasat3 eddigi műsoraihoz képest toronymagas nézettségi mutatókat produkált. Így egy percig sem lehet csodálkozni rajta, hogy a csatorna másodszor is megnyitja az Éden Hotel kapuit, ahol a fődíj ezúttal is 25 millió forint.
A valóságshow első részének nézői már jól tudják, hogy a versenyzőknek egyetlen feladatuk van: párra lelni a soron következő párválasztó ceremóniáig, bármi áron.
Az alapkoncepcióval már évekkel ezelőtt találkozhattunk az RTL Klub Kísértés című show-jában, ám ott a csábítóknak mindössze annyi volt a feladatuk, hogy megingassák a biztosnak vélt kapcsolatokat. Az Éden Hotelben ezzel szemben a csábítók ha sikerrel járnak, akkor nemcsak szétválaszthatják a sokszor csak néhány napos párokat, de ők maguk is harcba szállnak a fődíjért, ezért aztán tényleg nem válogatnak az eszközökben, hogy párra leljenek.
A kezdőcsapat ezúttal is öt lányból és öt fiúból fog állni, de két változás is történt az első részhez képest. Egyrészt emelték a versenyben résztvevők korát, idén 18 helyett legalább 20 évesnek kell lenni annak, aki szerencsét próbál, viszont 30 helyett 35 év lett a felső korhatár, másrészt pedig változott a helyszín is: Kolumbia helyett ezúttal Mexikóban kereshetik a játékosok a szerelmet és persze a nyereményt.
A show-val kapcsolatban egyelőre további részletek nem szivárogtak ki, így sem a forgatás, sem az adásba kerülés időpontját nem lehet még tudni, de az biztos, hogy újra izgalmas és izgató pillanatoknak lehetnek tanúi a nézők!

Éden Aliz a Stereo 2.0 énekesével jár


Éden Hotel Alíz a Stereo 2.0 énekesével jár
 Alig egy héttel a megismerkedésük után egy párként jelent meg a Viva Comet díjátadón a Stereo 2.0 énekese, Leo és Éden Aliz. A valóságshow pénz nélkül maradt finalistája néhány hete még arról beszélt, hogy már nagyon hiányzik az életéből a szerelem. Mint mondta, most nagyon boldog, ráadásul végre rendeződni látszik az élete.
„Hát, a játékban nem voltam szerencsés, de úgy tűnik, a szerelemben igen. Leóval a Bravo Otto díjátadón találkoztunk, én díjat adtam át Janicsák Vecának, ők pedig jelölve voltak” – kezdte a Velvetnek Örkényi Aliz, az Éden hotel pénz nélkül maradt finalistája, aki a Stereo 2.0 énekesével az oldalán jelent meg a pénteki Viva Comet díjátadón.

Bújós típus

„Nem tudta, hogy díjat adok át, fogalma sem volt arról, hogy valamennyire ismert vagyok. A Stereo 2.0 másik tagjának a barátnőjével, Jankával beszélgettünk arról, hogy mennyire fáj a lábunk a platformcipőben, amikor egyszer csak odalépett Leo, és bekapcsolódott a beszélgetésbe. Elkezdte mondogatni, hogy menjünk fel hozzá mindannyian, igyunk még valamit, és menjünk el bulizni. Aztán megfogta a kezemet” – idézte fel az egy héttel ezelőtti eseményeket Örkényi Aliz, akinek nagyon bejött az énekes közvetlensége és határozottsága. „Csak nála derült ki, hogy azt hitte, régi ismerőse vagyok Jankának, ezért mert kézen fogni.”
A Bravo Otto óta szinte minden nap találkoznak, hol kettesben, hol baráti társaságban. „Nagyon aranyos típus, lehet bújni hozzá, ami nekem alap. Figyelmes, fogja a kezemet, tényleg nagyon édes fiú” – öntötte szavakba boldogságát a valóságshow-szereplő. „Nagyon megnyugtató, hogy ha bármi nyűg van, meg tudom beszélni vele, ahogyan az is, hogy állandóan mellettem van, mindenhová együtt megyünk. Bebizonyította, hogy megbízhatok benne, hogy nem azért akar velem lenni, mert szerepeltem egy műsorban, hanem mert tényleg tetszem neki" – magyarázta Örkényi Aliz, aki néhány héttel ezelőtt még arról beszélt: tavaly június óta nem volt komoly kapcsolata, úgyhogy már nagyon hiányzik az életéből a szerelem.

A fődíj után a szerelemről is lecsúszott az Éden fekete démona

Szandra barátja nem tudta elviselni, hogy kedvese az Éden Hotel című valóságshow kapcsán folyamatosan járja az országot, ezért inkább szakítottak.
Éden Hotel Viasat3 2011 Szandra
A fekete démon szerint addig kell ütni a vasat, amíg meleg, ezért inkább a karriert választotta a szerelme helyett.

– Sajnos nem sikerült túlélnie a kapcsolatunknak azt a felhajtást, ami az Éden Hotel miatt körüllengett. A tévében látottak mellett az is zavarta a páromat, hogy a műsor befejezése után sok egyéb rendezvényen, közönségtalálkozókon részt kellett vennem. Nem tetszettek neki a kimaradásaim sem, bár tudta, hogy részemről ez munka. Döntenem kellett, hogy a magánélet vagy a karrier a fontosabb. Az utóbbit választottam, pedig totál szerelmes vagyok még mindig. Beláttuk, hogy nem bírtuk ki ezt a próbát, amit az élet elénk állított – szomorkodott a bajkeverő démon, aki a következő időszakban a túlélésre hajt.
– Megpróbálom átvészelni ezeket a napokat, heteket, hónapokat, amelyek rám várnak, amíg feldolgozom a szakítást. Békében váltunk el, a volt barátom készséges volt mindenben, de hogy könnyebben menjen a lelki regenerálódás, inkább nem keressük egymást. Nikivel töltöm minden szabadidőmet, együtt vásárolgatunk, szépítkezünk, nagyon összebarátkoztunk a forgatás alatt. De nem marad ez így örökké, pár év múlva szeretnék megállapodni, és babát szülni, hogy fiatal anyaként követhessem végig a gyermekem fejlődését – vázolta fel terveit Szandra.
Szezezerért kibérelhető Kristóf?
"Éden Hotel Kristófja 100 ezer alatt kínálja magát! Ma találkoztam vele, az Ötkertben bulizott legalább 5 lány társaságában, amikor megkérdeztük tőle hogy "Hobbiból csajozol ennyire vagy fizetnek érte?"
Éden Hotel Kristóf
Erre megjött a menedzsere és megkérdezte, kérem-e Kristófot egy éjszakára. Szóval lányok, ha netán lánybúcsú van, akkor nyugodtan hívjátok Kristófot, ő aztán tutira rátok koncentrálva bulizik majd! Átmentünk ezután a Rióba, ahol Éden Robiba botlottunk, de ő kicsit szerényebben adta a bulit: egyetlen egy csinos hölgy társaságában bulizott" - informálta szerkesztőségünket feltehetően hajnalig mókázó feljelentőnk.
Csak vicc volt?
Az Éden Hotel nyertesét csak a Viasat3 egyeztetésével lehet kibérelni, leánybúcsúkra még úgy sem, mert fociedzőként ügyelnie kell az imidzsére. Ettől függetlenül előszeretettel viccelődik ismeretlenekkel azon, hogy százezer forint alatt akár leánybúcsúkra is megvásárolható."
Éden Kristóf 100 ezer alatt kínálja magát! Ma találkoztam vele, az Ötkertben bulizott legalább 5 lány társaságában, amikor megkérdeztük tőle hogy "Hobbiból csajozol ennyire vagy fizetnek érte?" Erre megjött a menedzsere és megkérdezte, kérem-e Kristófot egy éjszakára. Szóval lányok, ha netán lánybúcsú van, akkor nyugodtan hívjátok Kristófot, ő aztán tutira rátok koncentrálva bulizik majd!" - osztotta meg velünk az ultimate információt egyik feljelentőnk.
Kristóf Éden Hotel nyertese
Az Éden hotel nyertese közölte, hogy szó mi szó, igen szeret partizni, és tényleg járt az Ötkertben a hétvégén, de szó sincs arról, hogy megrendelhető lenne. "A valóság az, hogy nincsen menedzserem, bár tény, hogy szoktam járni viasatos haknikra, de ezeket kizárólag a csatornán keresztül lehet intézni, mivel egy évig velük állok szerződésben" - mondta lapunknak Bárdi Kristóf. "Általában több édenes is fellép egy-egy ilyen bulin, persze az is előfordult már, hogy csak engem hívtak."
Mivel civilben futballedző, próbál figyelni az imidzsére, így kicsit feszengett, amiért egyáltalán felmerült, hogy őt esetleg meg lehet vásárolni. Telefonhívásunkkor például éppen óvodai edzésről jött, ennek fényében már nem is találta olyan viccesnek, hogy a lányokat azzal hülyítették, hogy ő megvásárolható. "Valóban találkoztam lányokkal és beszélgettünk ilyesmiről, már nem tudom, hogy került szóba. Valahogy elindult vicc szinten, az egyik barátnőm meg kitalálta, hogy ő intézi a dolgaimat, ezen jókat röhögtünk, de körülbelül ennyi."
A Dán Éden Hotelben keményebb szexelések voltak
Szandra és Krisztián szexelésén kívül a hazai Éden Hotel-ben nem volt túl sok 18-as karikával elátható jelenet, ezzel szemben az anyaműsor a Pradise Hotel bizony néha pornófilmeket megszégyenítő jeleneteket hozott a nézők számára. Összegyűjtöttünk egy-két jelenetet, hogy az Éden Hotel 2 jelentkezői tudják, mi is lenne az igazi Édeni feeling.
Éden Linda új melleket vesz a nyereményéből
A Viasat 3 játékosa az új melleken kívül kocsit és és ruhákat akar, valamint azt tervezi, a járulékok levonása után megmaradó közel ötmillióból anyukájának és testvéreinek is ad.
Éden Hotel Viasat3  Linda
Varga Linda Edit még nem tudja, pontosan mennyit is kaszált azzal, hogy utolsó előttiként esett ki az Éden hotel című realityből, de azt már kristálytisztán látja, hogy lesz hova rakni a pénzt. A bajai lány eleinte még tudott örülni Kristóf és Aliz győzelmének, egészen addig a pontig, amíg Kristóf le nem ejtette a gömböt, ami egyben azt is jelentette, hogy Aliznak üres kézzel kellett hazamennie.

Aliz csak eszköz volt

Éden Linda természetesen sajnálta a vesztes lányt, de mostanra letisztultak benne a dolgok, és néha már képes megérteni Kristóf tettét. „Meglepődtem, de Kristófnak Aliz csak egy eszköz volt. Aliz talán azt hitte, hogy végig is viszik, naiv és jóhiszemű volt, most megtanulta, hogy nem minden az, aminek látszik. Ismertem ilyen embereket, nagyjából kiismerhetőek. Bár nem vagyok jó emberismerő, azért az alapvető dolgokat könnyű észrevenni. Ami minket illet, egészen a tévében látott fináléig el se hittem, hogy mi nyertük meg Aliz pénzét” – mondta a Velvetnek. „Nagyjából eldőlt a közel ötmillió forint [Éden Linda több mint hatmilliót nyert, de a nyeremény adó- és járulékköteles - a szerk] sorsa: anyukámnak szeretnék segíteni és a két testvéremnek, meg egy új autóra és plasztikai sebészre  fogom költeni. A mellplasztika régi vágyam, meg a számon is szeretnék változtatni.”
Éden Linda nem aggódik az általa csak májfoltnak nevezett pigmentek miatt, inkább feltöltetné ajkait, mert a bajusznak látszó foltot a szája fölött egyéb úton is el lehet távolítani. Hangjából ítélve még mindig dühös, amiért lebajuszosozták, szerinte a foltok a naptól jönnek elő, és az is tünteti el őket, vagy a kozmetikus. „Nem tehetek arról, hogy valaki tudatlan” – csattant fel a téma hallatán. „Ez nem bajusz, hanem májfolt, savas eljárással lesz eltüntetve, azt is megcsináltatom, nem egy nagy összeg.”
Éden Robi műsorbeli párja már biztos benne, hogy nem megy vissza a kártyaasztal mögé osztónak, de teljesen kialakult képe még nincs a jövőről. „Nem hiányzik az éjszakai élet, bízok a szerencsémben, amit nem a műsortól várok. Most, hogy felköltöztem Budapestre úgy vélem, több lehetőségem van, jobban tudom a kapcsolataimat építgetni. Jelenleg párkapcsolatban élek, de még nagyon friss ez a szerelem, így elsőnek ezt kell felépítenem.”

Kapcsolatfüggő

Az Éden hotel utolsó kiesője és szerelme még csak most kezdett randizgatni, saját bevallása szerint azonban kapcsolatfüggő, csak egyszer nem volt pasija fél évig, de akkor is csak azért, mert nagyon sokat dolgozott. Bár nem tartja elsődleges céljának, nem áll távol tőle a gyerekvállalás se, igaz, megvárná vele a harmincadik születésnapját. „Ha úgy alakulna, szeretnék a köztudatban maradni, legalább addig, amíg a második Éden hotel be nem indul. Utána is nagyon szívesen tévéznék vagy rádióznék, de inkább a háttérmunkára vágyom. Nem lennék jó műsorvezető, mert minden érzelem azonnal meglátszik rajtam.”
„Kristóf mögött háttérbe szorultunk ugyan, de valamennyire azért tudják, ki vagyok, felismernek, szerintem tudom kezelni a helyzetet. Remélem, megtalálom a számításaimat” – vélekedett a lány, aki a műsorban azért cserélte le partnerét Robira, mert szerinte tartozott neki ennyivel, meg mert félt, hogy Dani esetleg lecserélni Nikire. „Robi is feláldozta volna magát, ezt megbeszéltük. Szerintem, ha mi jutunk el a döntőig, akkor mindketten végig tartottuk volna a gömböt. Szinte biztos vagyok benne, hogy végigvittük volna a 25 millióig úgy, hogy egyikünk sem ejti le. A mi kapcsolatunk igazi volt, nem párkapcsolat, de kötődtünk egymáshoz. Most is jóban vagyunk, heti rendszerességgel beszélünk. Egyedül biztos, hogy nem nyerhettem volna, nem tudtam volna úgy forgatni a lapokat.”
A Való Világ és az Éden Hotel metszete a McDonald's-ban
"Kedden igazi realityparty volt a Boráros téren. Egy gyorsétteremben hirtelen feltűnt Éden Kristóf, aki a menü kikérése közben gyorsan becastingolta a Segíthetek leányzót. Kisvártatva felbukkant VV Zsófi, akit "elgondolkodás" közben bedarált a fotocellás ajtó. Kinn, a teraszon ültek le, de nem közös asztalhoz. Miután Kristóf beburkolta a szendóját, biztos, ami biztos alapon begyűjtötte Zsófi számát is"